Fitt–Élet – 2020.06.26. – Szakállápolás
A Fitt-Élet mostani részében a férfiaknak szerettünk volna kedvezni, ezért ellátogattunk a paksi borbély szalonba, ahol Szilveszter Jánossal beszélgettünk a szakállápolásról.
TovábbA Fitt-Élet mostani részében a férfiaknak szerettünk volna kedvezni, ezért ellátogattunk a paksi borbély szalonba, ahol Szilveszter Jánossal beszélgettünk a szakállápolásról.
TovábbZöldszíves tábort tartott a Hétszínvirág óvoda a Cseresznyéskerti Erdei Iskolában. A kétnapos rendezvényen számos programmal: kirándulásokkal, játékokkal, kézműves foglalkozással örvendeztették meg az óvodásokat. Immár hagyományosan, a tábor keretében adták át az 5 éves gyerekeknek zöldszíves igazolványukat.
TovábbAz életének 87. évében elhunyt Glósz Lajostól, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium egykori igazgatójától, akinek munkásságát 1995-ben Pro Urbe díjjal ismerte el a város, a gimnázium díszudvarán vettek végső búcsút. A megemlékezésen többek közt Szabó Péter polgármester, valamint az egykori kollégák és a gimnázium nevében Mittler József korábbi igazgató-helyettes mondott beszédet.
TovábbBalesetmegelőzési előadást és gyakorlati programot tartott a paksi rendőrség pénteken a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A szünidő beköszöntével a gyermekekre fokozott veszély leselkedik a közlekedésben, ezért is fontos a hatóság szerint, hogy kellő ismereteket szerezzenek a helyes gyalogos, valamint kerékpáros közlekedésről.
TovábbIdén is lesz Erzsébet-tábor Pakson – jelentette be Szabó Péter polgármester. A városvezető tájékoztatása szerint összesen hat héten keresztül, július 6-tól augusztus 14-éig, két helyszínen várják a gyermekeket tartalmas feltöltődéssel.
TovábbErzsébet-tábor – Idén hat héten keresztül várják a gyermekeket. Megyei közgyűlés – A Paks II. projekt aktuális ügyeiről számolt be Süli János. Makovecz-templom – Daruval emelték vissza a tetőszerkezetet.
TovábbEtessy Anett hétéves koráig egészséges, örökmozgó kislány volt. Öt évvel ezelőtt támadta meg egy ritka idegrendszeri betegség. Anett családja a lány gyógyulására tette fel mindenét, a drága és fárasztó kezeléseket Anett hősiesen tűri. Tartalékaik elfogytak, megsegítésükre a legnépszerűbb közösségi oldalon csoportot hoztak létre. Anett-tel és szüleivel Sólya Emma beszélgetett többek közt a betegségről, a kezelésekről, az összefogásról és a jövőképről.
TovábbEnyhítés – Ismét látogatható a Paksi Életfa Idősek Otthona. Ügyintézés – Fél évvel meghosszabbodnak a lejárt okmányok. Győzelem – 4 góllal nyert a Paksi FC.
TovábbKövek énekelnek című magazinunkba ezúttal Horányi György: Szülői ház című művét hallhatják.
TovábbVéget ért a tilalom! Újra látogatható a Paksi Életfa Idősek Otthona. A találkozásokra csak akkor kerülhet sor, ha a hozzátartozó nyilatkozik, hogy egészséges, koronavírusra utaló tünetei nincsenek, nem találkozott olyan személlyel, akiről ez valószínűsíthetően fennállhat. Az erre vonatkozó nyilatkozatot az intézmény portáján tudják megtenni. Ezen kívül további szabályok is érvényesek a látogatásra. Kötelező a maszk, a gumikesztyű és a kézfertőtlenítés is.
Tovább