Paletta – 2020.05.21. – Digitális oktatás a Pro Artis Alapfokú Művészeti iskolában

Hogyan vészelik át a jelenlegi helyzetet a zeneiskola tanárai, növendékei? A digitális oktatás a művészeti képzésben is felváltotta a hagyományos kereteket. Mit nyújt az iskola veszélyhelyzetben diákjainak, hogyan segíti a felkészülést? Miként zajlott az online beiratkozás, hogyan könnyítették meg a hangszerválasztást az érdeklődő gyerekeknek? Többek között erről beszélgetünk Simon Péterrel, a Paksi Pro Artis Művészeti Iskola igazgatójával.

Tovább

Megnyitnak az óvodák és a bölcsőde

Megnyitnak az óvodák és a bölcsőde. Május 22-ig jelezhetik a szülők, hogy igénybe akarják venni a gyermekfelügyeletet – jelentette be Szabó Péter polgármester azon a sajtótájékoztatón, amelyen elmondta, hogy május 25-től a szokott rend szerint fogadják a gyermekeket az önkormányzat által fenntartott óvodák tagintézményei és a bölcsőde. A felügyelet mellett az étkeztetésről szóló igényt is mindenképpen jelezni kell.

Tovább

Változások a helyi egészségügyben

Jövő héttől egy újabb bejáratot nyitnak meg a betegek előtt a Paksi Gyógyászati Központban – mondta dr. Bodnár Imre. Az intézmény főigazgatója hozzátette: az egészségügyi ellátásokra vonatkozó szigorítás tovább enyhül hamarosan, elindulnak többek között a fizikoterápiás és gyógytornakezelések, újra lesz tüdőszűrés minden nap 12 és 14 óra között. Szintén elindul hamarosan az egynapos sebészet és a pszichiátriai ellátás. A bejelentkezés kötelező lesz továbbra is, és egy-egy vizsgálatra, kezelésre óránként maximum 4 beteg érkezhet. Dr. Bodnár Imre kiemelte: csak a legszigorúbb óvintézkedések mellett, maszkban, hőmérés és kézfertőtlenítés után léphetnek be az épületbe a páciensek, kísérőt csak különleges esetben engednek be.

Tovább

Jótékonysági online koncert a kápolnáért

Jótékonysági online koncertet szerveztek a kápolna felújításáért Szentandráspusztán. A rekonstrukcióra még 2016-ban pályázott a település, azóta megnövekedtek a költségek, és az elnyert forrás kiegészítésre szorul. A kápolnában május 24-én 11 órától Rohmann Ditta csellóművész ad műsort, amellyel a renoválás költségeit szeretné támogatni.

Tovább