Koncert a Szent István téren

Az M6-Expressz is fellépett a Tömbbelső koncertek hétről hétre elnevezésű programsorozat szombati állomásán. A zenekar jól ismert retró slágerekkel szórakoztatta a közönséget a Szent István téren. Sokan nézték élőben a helyszínen, a Telepaks élő közvetítését mintegy 300-an követték a Facebook-on, a teljes koncertről készült felvételt pedig szombat óta több mint 27 ezren látták.

Tovább

Közélet Közelről – 2020.05.19. – Paksi fejlesztési tervek

Eladja a Deák Ferenc utcai rendelő épületét Paks Város Önkormányzata. Az épületre a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. ( PIP Kft.) tett vételi ajánlatot. Az épületbe a tervek szerint a Paks II. beruházásért felelős miniszteri apparátus kerül. Ha létrejön az adásvétel, addig nem kell kiköltözniük a rendeléseknek, amíg meg nem valósul a Paksi Gyógyászati Központ kialakításának harmadik üteme. Minderről Süli János miniszter és Szabó Péter polgármester beszélt Közélet Közelről című műsorunkban.

Tovább

Két beruházást is jóváhagyott Paks polgármestere

Két beruházást is jóváhagyott Paks polgármestere a napokban. Az egyik a Munkácsy utcai tagóvoda udvarán valósul meg, gyepszőnyeget tesznek le, kiváltva ezzel a folyami homokot. Az érintett felület 113 négyzetméter, a beruházás értéke közel bruttó 1,5 millió forint. A másik beruházás az Életfa Idősek Otthonában valósul meg, a Kishegyi út felőli oldalon kialakítanak egy kis udvarrészt padokkal, illetve járdát építenek. Ez a beruházás a felhalmozási céltartalékból valósul meg, közel bruttó 8,4 millió forintból.

Tovább