Tarisznyás Györgyiről szólt az előadás

„Tarisznyás Györgyi, a Rajk per egyik áldozata” címmel tartott előadást Kernné Magda Irén. A helytörténész a Paksi Városi Múzeum Helytörténeti esték programsorozata keretében beszélt a 2. világháború utáni politikai változások áldozatául esett paksi tanárnő életéről, a korábbi ismeretanyagot saját kutatásaival tette teljesebbé.

Tovább

Képviselők népszerűsítették a Gondosórát

Lezárult a Kormány által indított Gondosóra-program helyi kampánya február 29-én mondta sajtótájékoztatón Leber Ferenc alpolgármester. A Gondosóra népszerűsítése során a Fidesz-KDNP képviselői és segítői a nyugdíjasok programba történő regisztrációját könnyítették meg. Mindez olyan jóléti szolgáltatást jelent, amely 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető és Magyarország minden településén ingyenesen igénybe vehető.

Tovább

Cégvezető váltásról határozott a grémium

Zárt ülésen felmentette Paks képviselő-testülete a DC Dunakom Zrt. vezérigazgatóját február 29-én. A cégvezetői feladatokat három hónapon keresztül Gábor Ferenc vezérigazgató-helyettes látja el – tájékoztatott az ülést követően Szabó Péter. Paks polgármestere elmondta, az új cégvezetőt pályázat útján választja ki a város. A feltételeket a márciusi ülésen tárgyalja majd a testület.

Tovább

Megkezdődtek a tavaszi munkák

Még a téli metszések folynak a városban, de ezzel párhuzamosan elkezdődtek a koratavaszi munkálatok is a DC Dunakom Zrt. jóvoltából. Elültették az árvácskákat, kibújtak a tulipánok, a százszorszépek; a szakemberek gyomlálják az ágyásokat. Paks az elmúlt évben kategóriájában elnyerte a Virágos Magyarország verseny fődíját, a parkfenntartási részleg idén is arra törekszik, hogy hasonló elismerésre legyen méltó a város.

Tovább

Éves jelzőrendszeri tanácskozás

Megrendezte éves Városi Gyermekjóléti Tanácskozását a Paks Kistérségi Szociális Központ Család és Gyermekjóléti Szolgálata február 28-án. A szakmai programon részt vettek a helyi észlelő- és jelzőrendszeri tagok képviselői. Borbás László intézményvezető megnyitója után a jelenlévők értékelték a 2023. évi gyermekvédelmi jelzőrendszer működését, kiemelve a prevenció és az együttműködés fontosságát. Ezt követően megbeszélték a gyermekétől külön élő szülők jogait és kötelezettségét az ügyvéd, a rendőrség, valamint a közoktatási intézmények vonatkozásában.

Tovább

Város Napja és Gyermeknap lesz május utolsó hétvégéjén

45 éve vált várossá Paks, pont akkor, amikor az atomerőmű építése kezdődött. Ez a kerek évforduló az apropója az idei Város Napja rendezvénynek. 2024-ben is lesz felvonulás, halászléfőző verseny, a 45. évforduló alkalmából pedig alkotói pályázatra lehet nevezni – mondta sajtótájékoztatón Paks polgármestere. A kulturális kavalkád második napján, május 25-én az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. rendezi meg a gyermeknapját. A vállalat vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a látogatók ezúttal is ingyenesen használhatják az ugráló várakat és a különféle eszközöket.

Tovább

Online órák a Vak Bottyánban

Digitális tantermet alakított ki a Paksi Vak Bottyán Gimnázium az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával, valamint uniós pályázat segítségével. A teremben 32 laptop áll a diákok rendelkezésére ahhoz, hogy a 21. század kihívásainak megfelelően csoportosan, kreatívan, az informatika lehetőségeit kihasználva tanuljanak.

Tovább

Nyugdíjasok énekeltek az Idősek Otthonában

A Paksi Városi Nyugdíjas Klub énekkara látogatott el február 27-én délelőtt a Paksi Életfa Idősek Otthonába. A Nyugdíjas Klub évente többször felkeresi az otthon lakóit, hogy előadásukkal örömet szerezzenek az idős embereknek. A zenés és prózai produkciók mellett a műsor zárásaként közösen énekelték el a régi emlékek kedvenc dalait.

Tovább