Elkészült, térségre vonatkozó komplex turisztikai stratégiát

„Szelíd energiák, természetközeli értékek” címmel tartottak konferenciát a Csengey Dénes Kulturális Központban október 5-én. A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség NKft. által rendezett esemény célja az volt, hogy bemutassák az elkészült, térségre vonatkozó komplex turisztikai stratégiát. A konferencián többek között beszédet mondott Szabó Péter, Paks polgármestere és Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős államtitkár.

Tovább

Áldás a kis kedvencekre

Az Állatok Világnapján, az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc ünnepéhez kötődően kisállataikkal együtt érkezhettek iskolába szerda reggel a Balogh Antal katolikus iskola és gimnázium diákjai. A szentmisét követően Kürtösi Krisztián római katolikus plébános megáldotta a házi kedvenceket. A hagyományteremtő kezdeményezéssel igyekeztek tudatosítani a gyerekekben, hogy egy teremtett világban élnek a növényekkel, állatokkal, róluk gondoskodniuk kell.

Tovább

Elbírálta az őszi pályázatát a Humánpolitikai bizottság

Öt témát tárgyalt a Humánpolitikai bizottság keddi ülésén. A napirendi pontok között szerepelt a fiatal szakképzett pályakezdők letelepedését támogató őszi pályázat elbírálása és a 2024/25-ös tanévre vonatkozó intézményi felvételi körzetek véleményezése. A grémium valamennyi témát elfogadásra javasolt a képviselő testületnek.

Tovább

A szociális szféra munkatársai tanácskoztak

Paks adott otthont a Bács-Kiskun és Tolna vármegyei területi szakmatámogatási rendszer konferenciájának. A szerda délelőtt kezdődő rendezvényen a két megye szociális szférájának munkatársai vettek részt. Előadást tartott a Belügyminisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának vezetője, valamint a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet módszertani igazgatója.

Tovább

Mesehősök lettek a gyerekek

Három próbát kellett kiállniuk a gyerekeknek Az aranyszőrű bárány című népmese meghallgatását követően a Csengey Dénes Kulturális Központ könyvtárgalériáján szeptember 30-án, a népmese napja alkalmából rendezett mesedélelőttön. Az ügyességi játékokból és kézműveskedésből álló próbákat teljesítve mindenki mesehőssé válhatott.

Tovább