Új kiállítás nyílt a Csengeyben

„Bekopogtató a vonalak és színek világába” címmel nyílt meg Takácsné Tóth Márta első önálló kiállítása a Csengey Dénes Kulturális Központban december 8-án. A tárlatot Leber Ferenc, Paks alpolgármestere nyitotta meg. Az eseményen közreműködött a Paks Városi Vegyes Kar és Gyöngyösi Olga, aki az amatőr festő verseiből olvasott fel a nagy számban megjelent közönségnek. A kiállítás megtekinthető január 15-ig a kulturális központ emeleti kiállítótermében.

Tovább

Újabb támogatást kapott a Pannonia Bio Ztr-től Dunaföldvár

14,5 millió forinttal támogatja Dunaföldvár önkormányzatát a Pannonia Bio Zrt. Az összeget ünnepélyes keretek között hétfőn délelőtt adta át a cég két képviselője a város polgármesterének. A támogatásból az önkormányzat többek között a szociális ágazatra, gyermekek pszichológiai fejlesztésére, új játszótéri eszközök beszerzésére is fordít.

Tovább

Paks alpolgármestere gyújtotta meg a második gyertyát

Karácsony ünnepe maga a csoda, de várakozás nélkül ez a csoda sem tudná a legszebb arcát megmutatni – ezt mondta advent második vasárnapján Szántó Zoltán. Paks alpolgármestere gyújtotta meg a városi adventi koszorú második gyertyáját, amely a reményt jelképezi. A zsidó néphez kötődik, a remény érzését szimbolizálja a Messiás eljöveteléről. A Paksi Advent programsorozat a következő hétvégén folytatódik. December 15-én a Shisa Café, december 16-án Kovács Aliz, december 17-én pedig Gáspár Laci is koncertezik az Atom téren.

Tovább

Ünnepvárás és tudomány az Atomenergetikai Múzeumban

„Varázslatos múzeum” elnevezéssel szervezett ünnepváró programot az Atomenergetikai Múzeum. A rendezvényen mintegy 600 gyermeket és felnőttet fogadtak, karácsonyi tematikájú kézműves foglalkozással, rejtvényekkel, a tudós ünnepi szobájával. Nem maradhattak el a tudományos előadások sem, Härtlein Károly és Vincze Bálint jóvoltából.

Tovább

A Paks II projektről tájékoztatták a polgármestereket

Az aktuális és közeljövőben várható munkálatokról, valamint a Paks II. projekthez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésről kaptak tájékoztatást ismét a környező települések vezetői. A TEIT polgármestereknek – akik – ezúttal az építési területen is jártak Jákli Gergely elnök-vezérigazgató és Kiss László Gábor programigazgató számolt be a projekt részleteiről.

Tovább

Pályázati támogatással épül a Kőris köz útburkolata

Szilárd útburkolat épül a Vácika utcából nyíló Kőris közben, mintegy 100 méter hosszan, az önkormányzat közműfejlesztési pályázatának és az ott lakók összefogásának köszönhetően. A munkaterület átadást december 8-án tartották. A Kőris köz útburkolata mintegy 20 millió Forintból, a Zo-Bau Kft. kivitelezésében valósul meg, a befejezési határidő 2024. március 27.

Tovább

Mesebeli traktoros felvonulás volt Dunaszentgyörgyön

Tizenhét kivilágított traktor, kisebb-nagyobb jármű és egy tűzoltóautó járta végig szakadó hóesésben Dunaszentgyörgy utcáit december 6-án. A felvonulást a koronavírus járvány idején szervezték meg először a helyi gazdák, 2020 szentestéjén. A sikeren felbuzdulva immár a negyedik alkalommal örvendeztették meg a gyerekeket, akik a házak előtt állva integettek a menet elején haladó mikulásnak, krampuszoknak és a dudáló járműveknek.

Tovább

A városépítő bizottság is megtartotta előkészítő ülését

A településfejlesztési tervekkel való összhang biztosításáért jóváhagyási dokumentáció készült, ezt is véleményezte a decemberi testületi ülés előkészítéseként a városépítő bizottság. A grémium tárgyalt az átmeneti költségvetési rendelet-tervezetről és a képviselő-testület 2024. évi munkatervéről is.

Tovább