Beteg kislányt támogattak a gálaműsorral

Jótékonysági gálaműsort szervezett a Paksi Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola március 16-án a Csengey Dénes Kulturális Központban. A rendezvény bevételét, mintegy 200 ezer forintot a 4 éves, ritka idegrendszeri betegséggel élő Deák Laura kajdacsi kislány gyógykezelésére ajánlották fel. A műsorban felléptek az iskola növendékei, valamint a Csurgó Zenekar.

Tovább

Új kerékpárút épülhet Paks, Györköny és Pusztahencse között

Elkészültek az engedélyezési és kiviteli tervdokumentációi a Paks, Györköny és Pusztahencse közötti kerékpárútnak. A teljes szakasz megközelítőleg 19 kilométer hosszú lesz. A tervezett fejlesztés nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás. A projekt következő lépéseként közbeszerzést írnak ki a kivitelezési munkálatokra.

Tovább

Megkezdődött a Duna-part felújítása

Mintegy 200 méter hosszan megújul a Duna-parti sétány. A beruházás első üteme március 16-án kezdetét vette azzal, hogy a kivitelező és az önkormányzat szakemberei megtekintették a munkaterületet a gesztenyesoron. A beruházás mintegy 130 millió forintból, részben kormányzati támogatásból, részben önkormányzati forrásból valósul meg; a kivitelezés befejezésének várható határideje június 30.

Tovább

Két pontban módosította az idei évi költségvetést Paks képviselő-testülete

Két pontban módosította az idei évi költségvetést Paks képviselő-testülete. Az ürgemezei strand élménymedencéjének, valamint gyermekpancsolójának a megnyitásához és üzemeltetéséhez 127 millió forint szükséges. Ezt a tételt kellett átvezetni a rendeleten, továbbá Paks polgármestere azzal a módosító javaslattal is élt az ülésen, hogy az Atomerőmű Sportegyesület támogatását 0-ról emeljék 180 millió forintra, az ott sportoló gyermekek érdekében. A városvezetés március 14-én megközelítőleg 20 témáról határozott.

Tovább

Ünnepi megemlékezés

Két rendezvényből álló programsorozattal tisztelgett március 15-én, nemzeti ünnepünk 175. évfordulóján Paks Város Önkormányzata. Szerdán délelőtt 10 órakor a Csengey Dénes Kulturális Központban Szabó Péter, Paks polgármestere mondott beszédet. A városi ünnepségen a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola tanulói adtak műsort. A megemlékezés koszorúzással zárult.

Tovább

A hősökre emlékeztek

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójáról emlékezett meg a Momentum paksi szervezete is. A jövőre Pakson változást akaró szervezetek ünnepségén Barnabás István a PDF önkormányzati képviselője, valamint Siklaky Dávid a Momentum paksi szervezetének tagja szólalt fel. A megemlékezésen verssel közreműködött Horányi György költő.

Tovább

Tájékoztató a változásokról

A Paksi Gyógyászati Központ épületébe költözött március 1-től az ortopédia, a gyermek pulmonológia és az urológia szakrendelés. A takarékossági intézkedések folytatásaként további módosítás várható a jövőben mondta Dr. Bodnár Imre. A Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója hozzátette, a pszichiátria március hónap végén fog leköltözni a központi épületbe, az I-es számú gyermekorvosi körzet pedig a Barátság utcai rendelőbe települ. Szintén költöznek a területi védőnői körzetek: április 3-tól a Barátság utcai rendelőben lesz elérhető az ellátás. Az átszervezések részeként az egynapos sebészet helyére a gasztroenterológia szakrendelés kerül május 2-től.

Tovább

Az óvodások is megemlékeztek március 15-ről

A közelgő nemzeti ünnep alkalmából tartott megemlékezést a Paksi Napsugár Óvoda Vörösmarty utcai Székhelyóvoda Jámbor Pál szobránál. A gyerekek és az óvónők, közösen helyezték el az emlékműnél a saját kezűleg készített papír virágokat, zászlókat. A hagyományőrzés kiemelt helyen szerepel az intézmény programjában.

Tovább