Fontos a tájékozódás a felújítás előtt

A helyes építőanyagok használatára, rendeletben leírt színek alkalmazására figyelmezteti Paks főépítésze, azokat, akik ház átalakításba, vagy felújításba kezdenek. Előfordulhat olyan eset is, amikor valaki nem a megfelelő színeket és építőanyagokat választja, így nem tesz eleget a településkép védelméről szóló rendeletben foglaltaknak. Paks főépítésze szerint van lehetősége az önkormányzatnak a bírságolásra, azonban nem ez az elsődleges cél.

Tovább

Szóbeli felvételit tartottak az ESZI-ben

Szóbeli felvételi vizsgát tartottak március 4-én, szombaton a Paksi Energetikai Technikum és Kollégiumban. Az intézménybe általában többszörös a túljelentkezés, így van ez az idén is. A legnépszerűbb ágazat az informatika, ahová 6-7-szer többen szeretnének bejutni évente annál, ahány hely rendelkezésre áll. A felvételi eredmények április 21-e után derülnek majd ki.

Tovább

Alkoss velünk Pakson!

Megtartotta nyitó rendezvényét az Alkotó Műhely Paks a Csengey Dénes Kulturális Központban. A foglalkozást vezető képzőművészek egy hamarosan induló szakkörből adtak ízelítőt az érdeklődőknek, bemutatva az akvarell technikát, tusfestészetet, és grafikát. A gyerekek a monotípia fortélyait lesték el a pedagógusoktól, míg a felnőttek a különböző állatok koponyájáról készítettek tanulmányrajzot tussal, festékkel.

Tovább

Az önismeret és a színház ötvözete

Túlélőkalauz a női szorongás labirintusához címmel indult új program a Csengey Dénes Kulturális Központban. Feil Gréta life coach, az Apropó Színjátszó Egyesület vezetője a női lélek összetettségre, bonyolultságára kívánta irányítani a figyelmet. a különféle szituációs helyzeteket az Apropó Színjátszó Egyesület tagjai prezentálták.

Tovább

Kitüntetéseket adtak át Dunaföldváron

Dunaföldvár Díszpolgára, Dunaföldvárért Emlékérem, Dunaföldvár Gyermekeiért és Dunaföldvár Sportjáért kitüntetéseket adták át március 4-én a Város Napja Gálán. A díjátadót két év kihagyás után tartották meg. Horváth Zsolt polgármester szerint idén is méltó helyre kerültek az elismerések.

Tovább

Új zúzottköves parkolót alakítottak ki Dunakömlődön

Parkolót alakítottak ki Dunakömlődön az ÁFÉSZ-áruház melletti területen. A beruházás részeként 170 m2-es kőzúzalékos, kiemelt szegéllyel határolt autómegállót létesítettek, továbbá egy 6 m2-es térkőburkolattal ellátott területet is kialakítottak az üveggyűjtő és a zsiradékgyűjtő konténereknek. A beruházás részönkormányzati keretből valósult meg.

Tovább

Fejfájást okozhat az időjárásváltozás

Szeles, hűvös idő várható a hétvégén Pakson és környékén egy hidegfrontnak köszönhetően az Időkép előrejelzése szerint. A következő héten enyhülhet némileg az idő. A meteorológus kiemelte: a hajnali csípős hideg után, napközben akár 10- 15 Celsius fok fölé is melegedhet majd a levegő jövő héten, a hőmérsékletkülönbség pedig jelentősen megviselheti az emberi szervezetet, migrénes típusú fejfájás is előfordulhat.

Tovább