Hazavitték a családok az igényelt facsemetét

Idén is kimagasló népszerűségnek örvendett az ÖKO Munkacsoport Alapítvány akciója, az „Ültess fát életfát”. A szervezők november 25-én az ürgemezei strand bejáratánál várták a jelentkezőket, akik utánfutóra rakták, majd hazavitték az igényelt facsemetéket. A résztvevők most is megszületett gyermekük tiszteletére, emlékére ültetik majd el otthon.

Tovább

Megújul a Halász és Csónak utca

A Halász és Csónak utcák teljes körű rehabilitációja adta a november 25-i lakossági fórum témáját. A felújítás a nyertes Európai uniós TOP Plusz pályázat támogatásával valósul meg. Amennyiben megfelelő ütemben zajlik majd a várhatóan 2026 februárját követően megkezdődő kivitelezés, akkor a beruházás akár a jövő év végén befejeződhet. A jelenlevők kérdéseket, észrevételeket fogalmaztak meg főként a parkolással és a csapadékvízelvezetéssel kapcsolatosan.

Tovább

Helyi alkotók kézműves munkái segítik az ünnepre hangolódást

„Kézzel szőtt álmok” címmel nyílt kiállítás a Csengey Dénes Kulturálsi Központ Könyvtár Galériájában november 24-én. A tárlat Királyné Hesz Éva és Tuza Mária kézműves alkotásait mutatja be. Olyan ünnepre hangoló munkákat, amelyek a foltvarrástól a gyöngyfűzésen át az origamiig számos technikát vonultatnak fel.

Tovább

Héraklész Fizikai állapotfelmérést rendeztek

A Kammerer Zoltán Regionális Akadémia idén második alkalommal rendezte meg a Héraklész Fizikai Szintfelmérőt, amelyen a régió 8 és 14 év közötti kajak-kenus versenyzőinek állapotát mérték fel. A 160 nevezőt vonzó eseménynek ezúttal is a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornaterme adott otthont november 22-én.

Tovább

Kezdetét vette a 2025-ös Fiatal Vállalkozók Hete

Sorozatban másodszor Paksról indult útjára FIVOSZ által kezdeményezett program az Energiaházban. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége fórumként kívánja összefogni és segíteni a következő vállalkozói generációt. A hétfői szakmai rendezvény célja az volt, hogy olyan témákat hozzon közelebb az érdeklődőkhöz, amelyek meghatározzák a régió és az ország gazdasági, innovációs és vendéglátói jövőjét.

Tovább