Országos asztalitenisz-bajnokság, tűzoltóknak

Félszáz tűzoltó érkezett november 27-én az ASE csarnokba. Nem a munkájukra volt szükség: országos asztalitenisz-versenyen vettek részt. A megmérettetést hagyományteremtő céllal rendezte meg első alkalommal az elmúlt évben a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A legjobban pingpongozó tűzoltókat elismeréssel jutalmazták.

Tovább

Megújították az együttműködési szerződést

Bűnmegelőzési és ifjúsági programok szervezése – többek között ezek adják a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat együttműködésének alapját. A közös munka már évek óta tart, de most – mivel a nemzetiségi önkormányzatban személyi változások történtek – megújították az ezt megalapozó együttműködési szerződést.

Tovább

Végéhez közeledik a Gesztenyés utca felújítása

Az utolsó szakasz aszfaltozása zajlik a Gesztenyés utcában, emellett térkövet raknak és szegélyeket építenek a szakemberek. A rekonstrukciós munkálatok májusban kezdődtek és december 16-ig tartanak. A kivitelező az Amalfi Hungária Kft., a beruházás összköltsége közel nettó 300 millió forint, amelyet az önkormányzat saját forrásból biztosít.

Tovább

Workshopot tartottak gyermekjóléti szakembereknek

Hálózati workshopnak adott helyet a paksi gyermekjóléti központ. A megyében tevékenykedő család- és gyermekjóléti szakemberek a szociális diagnózis céljáról és hasznáról, felvételének gyakorlati megvalósításáról és a gyermekjóléti alapellátás aktuális kérdéseiről is hallhattak a meghívott szakértőktől, akiknek kérdéseiket is feltehették.

Tovább

Mérei Melinda – A közösségi élet és az infrastruktúra fejlesztése az elsődleges feladat

A közösségi élet fellendítése és az infrastruktúra fejlesztése az elsődleges feladat Pálfán – mondta Mérei Melinda, a település új polgármestere. Az egészségház és az úthálózat felújítása és a helyi jellegzetességek népszerűsítése fontos feladat lesz a jövőben. A sok ötlet és terv megvalósításához pedig legfontosabb az anyagi forrás – tette hozzá a község polgármestere.

Tovább

Átalakulhat a kereszteződés

Rendőrlámpásra, vagy körforgalomra alakulhat a jövőben a Kölesdi út és az elkerülő út kereszteződése. A körzet képviselője Leber Ferenc Híradónknak azt mondta, a két verzió hatástanulmánya a közeljövőben elkészül, a város vezetése pedig ezt követően dönthet arról, hogy melyik átalakítás illeszthető be a költségvetésbe.

Tovább