Jó hangulat és főzőverseny a majális délelőttjén

A hideg idő sem szegte kedvét a május elsején az ASE csarnok környékén majálisozóknak: sátrakban rotyogtak a főzőversenyre készülő ételek, és amíg a felnőttek főztek vagy beszélgettek, a gyerekek számtalan ugrálóvár, ügyességi játék és kézműves foglalkozás közül választhattak. A színpadi programok sem maradhattak el, helyi fellépők, egyesületek szórakoztatták a közönséget.

Tovább

Aszfaltoznak az Árnyas utcában!

Aszfaltoznak az Árnyas utcában! A mai napon a legfelső, kópóréteggel látták el a Real-Rent Kft. munkatársai a lakótelepi utcát. Ahogy arról korábban beszámolunk, a kivitelező március közepén kezdte meg a munkát. A kedvező időjárás miatt jó tempóban haladtak a rekonstrukcióval, a lakosok is elégedettek a jó munkaszervezéssel. Az Árnyas utca várható befejezési időpontja június 10-e.

Tovább

Bűnismétlők

Félő, hogy újra betörnének és lopnának, emiatt helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság annak a betörőbandának a tagjait, akik április elején fosztottak ki egy családi házat és egy autót Pakson. A rendőrség egy összehangolt akció során kapta el a három betörőt, közülük a legidősebb menekülni is próbált, információink szerint még egy tavat is átúszott, de annak partján rendőrkutya fogta el.

Tovább