Gimnazisták sikere a helyesírási versenyen
Megnyerte a Lotz János helyesírási és szövegértési versenyt Hermán Flóra, a Vak Bottyán Gimnázium tanulója, Frics Kamilla pedig a 8. helyen végzett. Az országos döntőt Bonyhádon tartották.
TovábbMegnyerte a Lotz János helyesírási és szövegértési versenyt Hermán Flóra, a Vak Bottyán Gimnázium tanulója, Frics Kamilla pedig a 8. helyen végzett. Az országos döntőt Bonyhádon tartották.
TovábbKözösségek a digitális mindennapokért – ezt a címet kapta a Kajdacson rendezett konferencia. A kedden tartott szakmai programon az érdeklődők részletesen betekinthettek többek között a Teleházak mindennapjaiba és a digitális gyermekvédelmi stratégiába is.
TovábbJó ütemben halad a Munkácsy utcai tagóvoda udvarának felújítása. A kivitelező február végén kezdte el a munkálatokat, mely során megújul többek között a talaj, valamint új és korszerű játékokat helyeznek el.
Tovább„Internetes kütyük használata kisgyermekkorban” volt a címe annak a kerekasztalbeszélgetésnek, amit az Internet Fieszta program keretében rendezett meg a Kincskereső Gyermekkönyvtár. Az érdeklődőkkel Vájer-Nagy Mariann pszichológus és Papp Katalin védőnő beszélgetett.
TovábbAz OVIT SE fölényes sikerével ért véget a 2019. évi Paks Városi Teremlabdarúgó Bajnokság. Az idei küzdelemsorozat januárban kezdődött az ESZI sportcsarnokban és az elmúlt hétvégén zárult. A kiírásra 11 csapat jelentkezett, a csapatok körmérkőzéses rendszerben játszottak, minden gárda kétszer találkozott egymással.
TovábbCsaládoknak tart tavaszi kézműves foglalkoztatást Paksi Képtár. Festéssel és játékkal várják az érdeklődőket, ahol a tavasz színeit, szépségét idézik elő. A gyerekek már ebben a korai életszakaszban érzékenyek és fogékonyak a művészetek iránt, ezt szeretné elősegíteni a program. Az eseményt március 29-én tartják 10 órától, a belépő családonként 500 forint.
TovábbIdén is átadják a Pongrácz-Sándor díjat. Az önkormányzat ezzel a kitüntetéssel ismeri el azok tevékenységét, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a település egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez, és ezen a területen kimagasló teljesítményt nyújtottak. Az elismerést páros évben orvosnak, páratlan évben szakmai munkát segítő egészségügyi dolgozónak ítélik oda, ennek megfelelően várják idén is az ajánlásokat, amelyeket írásban, 2019. április 23-ig lehet benyújtani dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőhöz. Az elismerést a Semmelweis nap alkalmából rendezett városi ünnepségen adják át.
TovábbHARMONIA STRUCTURALIS – Párhuzamos mozdulatok címmel nyílt kiállítás a Paksi Képtárban. A Csiky Tibor és Hencze Tamás műveiből berendezett tárlatot Várkonyi György, művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe.
TovábbLakossági fórumot tartott a hármas számú választókerületben Bordács József önkormányzati képviselő. Az összejövetelen a körzet lakói tájékoztatást kaptak az elmúlt időszakban végzett munkáról és a jövőbeni tervekről. A fórum vendége volt Szabó Péter, Paks polgármestere, aki a városfejlesztésről tartott tájékoztatót a megjelenteknek.
TovábbHagyomány, hogy a 90 évet betöltött paksi lakókat felköszönti a város. Így volt ez most is, Tábi Mártonnéhoz látogatott el Szabó Péter polgármester és Hanol János csoportvezető, hogy az önkormányzat nevében kívánjanak neki boldog születésnapot.
Tovább