Vádemelés

Letöltendő fegyházbüntetést kér az ügyészség arra a férfira, aki a vád szerint tavaly nyáron puskával lőtte mellkason ismerősét Dunakömlődön. A támadás előtt az áldozattal még verekedett is a részeg lövöldöző. Az ütések után végül hazament és puskával lőtt ismerősére. Az eltalált férfihez gyorsan megérkeztek a mentők, ennek köszönheti, hogy életben maradt. Az ügyészség most vádat emelt a lövöldöző ellen, akár 22,5 év börtönt is kaphat.

Tovább

Városi borverseny

Borversenyt hirdet a Paksi Hegyközség és Paks Önkormányzata. Az április 4-i eseményre két palack borral jelentkezhetnek azok a termelők, akik fajtánként legalább száz liter saját készítésű borral rendelkeznek.
A mintákat április 1-én 11 óra 30 percig adhatják le a nevezők a hegyközség Paks, Rákóczi utca 5-7. szám alatti irodájában. A nevezési díj mintánként 500 forint. A vacsorával egybekötött eredményhirdetést április 5-én 18 órakor tartják a Prelátusban.
Az önkormányzat által meghirdetett Város bora címért is versenybe szállhatnak azok a borosgazdák, akik fel tudnak ajánlani a városnak 350 üveg palackos fehérbort, vörösbort, sillerbort. Bővebb információt a képernyő alján látható elérhetőségen kérhetnek.

Tovább

Forgalomkorlátozás

Forgalomkorlátozásra számítsanak a közlekedők! Útfelújítási munkálatok miatt lezárták az Anna utcának a Hegyalja utca és Szentháromság tér által körülhatárolt szakaszát, így a Malomhegyet csak az Öreghegy utcán lehet gépjárművel megközelíteni. Rekonstrukciós munkák miatt forgalomkorlátozás lépett érvénybe a Völgy utcában, és változik a parkolási rend az Árnyas utcában is, ott időszakos, szakaszos lezárásra lehet számítani a felújítás ideje alatt.

Tovább