Az én városom – Orosz József
Az Én városom című magazinunkban ezúttal Orosz József meséli el nekünk, hogy mit jelent számára Paks.
TovábbAz Én városom című magazinunkban ezúttal Orosz József meséli el nekünk, hogy mit jelent számára Paks.
TovábbJakab Albert az „ASE örökös tagja”, míg Pavlik Jan az „ASE örökös bajnoka” elismerést vehette át az Atomerőmű Sportegyesület küldöttközgyűlésén. Az összejövetelen dr. Kovács Antal elnök- ügyvezető igazgató számolt be a piros-kék klub 2019. évi eredményeiről, gazdasági helyzetéről.
TovábbAz ország egyik legjelentősebb fejlesztésében való kiemelkedő szerepéért, megyegyarapító honatyai tevékenységéért, életútját végig követő rendkívüli társadalmi szerepvállalásáért, a helyi és térségi közösségek javáért végzett kimagasló érdekképviseleti tevékenységéért Tolna megyéért díjat adományozott Süli János miniszternek a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Az elismerést a megyenapi ünnepségen vette át a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, aki mostani közéleti magazinunk vendége.
TovábbÉrzékenyítő délutánt tartott a Paksi Szivárvány Egyesület Gyapán, a közösségi ház udvarán. Az egyesület tagjainak rövid színházi előadása után számos program várta az érdeklődőket, amelyek során azt próbálhatták ki különböző helyzetekben, hogy milyen lehet fogyatékkal élni. Az eseményen a Paletta stábja is forgatott.
TovábbAz Én városom című magazinunkban paksiak mesélnek kedvenc helyszíneken számukra kedves történeteket. Ez alkalommal Horváth Margit mondja el, mit jelent számára ez a Duna-parti kisváros.
TovábbE heti sportmagazinunkban a foci mellett foglalkozunk a nemrég a városban járt Streetball Challenge programmal, valamint szó lesz a múlt
TovábbVéget ért az idei Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál. Egy teljes hét alatt mintegy 30 zenei esemény és tábor várta az érdeklődőket hat településen. A zárókoncertnek Kalocsa adott otthont, erről szól legújabb közéleti műsorunk.
TovábbGyakrabban fordul elő, mint gondolnánk, sok esetben nem emésztőrendszeri probléma áll a háttérben, hanem egyéb betegségek melléktüneteként jelentkezik a puffadás. Müllerné Takács Viktória dietetikust kérdeztük, hogy mi okozza ezt a kellemetlen érzést és tünetet.
TovábbA dinnye került középpontba az augusztusi Spájz első napján. Szombaton a Szent István téren a dinnyevásár mellett különféle dinnyés finomságokkal várták az érdeklődőket. A környezetvédelem jegyében a szervezők csatlakoztak a zacskómentes piacok sorához is, az első 100 vásárlónak újrahasznosított anyagból készült vászonszatyrot ajándékoztak. A második nap A Paksi Kávé jóvoltából kávékülönlegességekkel indíthatták a napot a vásározók, akik ez alkalommal is füstölt árukat, mézet, lekvárokat, szörpöket, bőr- és kerámia termékeket is hazavihettek kosaraikban.
TovábbA nyár derekán nyújtotta be a létesítési engedély iránti kérelmet az Országos Atomenergia Hivatalnak a Paks II. Zrt. A hatóságnak 12 hónapja van az értékelésre, amit szükség esetén 3 hónappal meghosszabbíthat. Hogy hogyan épül fel a létesítésiengedély-kérelem és hogyan zajlik az engedélyezési folyamat, erről is kérdeztük az augusztusi Szinergia magazin vendégét, Lenkei Istvánt, a Paks II. Zrt. vezérigazgatóját.
Tovább