Közélet Közelről – Megújult Paks 2 vezetése – 2017.07.03.

Más típusú feladat, más típusú szakértelmet kíván a megvalósítás, ezért az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezetését megújította Süli János. A paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter Pakson, az Erzsébet Nagy Szállodában sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megköszönte a vezetés több tagjának, köztük Bán Tamás vezérigazgatónak a munkáját és új csapatot épített.

Tovább

Mező-Föld – 2017.06.30.

Két nem mindennapi történetet ismerhetnek meg a Mező-föld júniusi nyárzáró adásában. Az egyik arról szól, hogy egy életközépi válság után miképp lehet úgy újra kezdeni, hogy az nem várt kiteljesedést hozzon, a másik történet pedig egy olyan életpálya indulását villantja fel, ami már rögtön az elején kitűzte a legfontosabb célt: jól megélni a mindennapokat. Unyi Marcsit és Patton Petrát kerestük fel. Nevük ismerősen csenghet, a paksi Spájzon, illetve a termelői termékek boltjában is találkozhatunk velük.

Tovább

Mező-Föld – 2017.06.30.

Két nem mindennapi történetet ismerhetnek meg a Mező-föld júniusi nyárzáró adásában. Az egyik arról szól, hogy egy életközépi válság után miképp lehet úgy újra kezdeni, hogy az nem várt kiteljesedést hozzon, a másik történet pedig egy olyan életpálya indulását villantja fel, ami már rögtön az elején kitűzte a legfontosabb célt: jól megélni a mindennapokat. Unyi Marcsit és Patton Petrát kerestük fel. Nevük ismerősen csenghet, a paksi Spájzon, illetve a termelői termékek boltjában is találkozhatunk velük – őket ismerhetik meg mai adásunkban.

Tovább

Közélet Közelről – 2017.06.19. – dr. Blazsek Balázs

A helyi adózásra vonatkozó megállapodást kötött Paks Város Önkormányzata és a város legnagyobb adózója, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A hosszú tárgyalás eredményeként létrejött egyezség tizenöt évre szól, évenként több, mint hárommilliárd forint bevételt jelent a városnak. dr. Blazsek Balázs, címzetes főjegyző tájékoztat a részletekről.

Tovább