Paletta – 2019.09.05. – Klippel János
Paletta magazinunkban Klippel Jánossal, egykori cseresznyési diákkal beszélget Sólya Emma, szerkesztő.
TovábbPaletta magazinunkban Klippel Jánossal, egykori cseresznyési diákkal beszélget Sólya Emma, szerkesztő.
TovábbA közönség a fuvolától a tubáig számos fúvós hangszerrel találkozhatott az immár harmadik éve Pakson rendezett fesztiválon, amely idén is a tubatábor keretében valósult meg, védnöke Süli János miniszter volt. Az ötnapos rendezvény ideje alatt koncerteken, ismeretterjesztő előadásokon is részt vehettek az érdeklődők, emellett más kultúrák fúvós hangszereit is megismerhették.
TovábbNagyszabású, egész napos programsorozattal készült a város az államalapítás megünneplésére. A hagyományos ünnepi szentmisét és kenyérszentelést követően új helyszínen, a Szent István téren, annak környékén, illetve a Duna-parton várták a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat. A rendezvény fő szervezője a Csengey Dénes Kulturális Központ volt.
TovábbA cseresznyési erdei iskolában tartották immár 26. alkalommal a határon túli magyar középiskolások olvasótáborát, ahol bő egy hetet tölthetett együtt a határon túlról, Galántáról, Viskről és három romániai helyszínről, Temesvárról, Kolozsvárról, valamint Hunyadvár megyéből érkezett negyven középiskolás. A Paletta stábja az ünnepélyes záró rendezvényen forgatott.
TovábbKét helyszínen is csatlakozott Paks a Múzeumok éjszakájának országos programsorozatához: a Városi Múzeum, valamint az Atomenergetikai Múzeum számos programmal várta az érdeklődőket.
TovábbFúvósoktól volt hangos a kulturális központ melletti tér az elmúlt hét végén. Immár hagyományosan a Pro Artis Wind Band és a zeneiskola tanulóiból álló Mini Zenekar térzenével örvendeztette meg az arra járókat: klasszikus és modern darabokat is játszottak, csaknem egy órán át.
TovábbPaletta című magazinunk mostani adásában a pedagógus-napi ünnepségről és a Gyermekeinkért-díjasokról láthatnak összefoglalót,
TovábbHatalmas sikert aratott a Pagony lemezbemutató koncertje! A Csengey Dénes Kulturális Központban előzenekarként a Cedar Knoll hangolta a közönséget, majd a Paksi Városi Vegyeskar lépett színpadra. Az est fénypontjaként a Pagony következett, a műsorukban közreműködött a vegyeskar, Hesz Ádám, Poór József és Széles Máté. A stúdióban beszélgettünk Kerner Péterrel, a zenekar frontemberével a zenekarról, a koncert utáni élményekről, jövőben tervekről.
TovábbVárosi esélyegyenlőségi napot szervezett immár harmadik alkalommal a Veled is törődünk Egyesület a Csengey Dénes Kulturális Központban – erről szól mostani magazinunk.
TovábbElső alkalommal szerveztek Csokifesztivált Pakson! A Rimóczi Art Csokoládé- és Grillázsszalon Lajosmizséről érkezett Paksra és elhozta édesség-csodáit a kétnapos rendezvényre. Az eseményről készült összefoglalót láthatják a Paletta című magazinunkban.
Tovább