Végéhez közeledik a Gesztenyés utca felújítása

Az utolsó szakasz aszfaltozása zajlik a Gesztenyés utcában, emellett térkövet raknak és szegélyeket építenek a szakemberek. A rekonstrukciós munkálatok májusban kezdődtek és december 16-ig tartanak. A kivitelező az Amalfi Hungária Kft., a beruházás összköltsége közel nettó 300 millió forint, amelyet az önkormányzat saját forrásból biztosít.

Tovább

Megkezdődött a Zsíros Köz útburkolatának javítása

A kátyúzási programban megkezdődött a Zsíros Köz útburkolatának javítása. Az aszfaltozási munkálatokat a kivitelező DC Dunakom Kft. alvállalkozó bevonásával végzi a Kurcz György utca és a Kápolna utca között. A tervek szerint a napokban a Dózsa György úton járdarekonstrukció is zajlik majd, a Vörösmarty és a Bajcsy- Zsilinszky utcák közötti szakaszon, mindkét oldalon. Minderről Hum Ferenc a műszaki osztály vezetője tájékoztatta szerkesztőségünket.

Tovább

Elkezdődik a Gesztenyés utca aszfaltozása

Munkaterület átadás. Elkezdődik a Gesztenyés utca aszfaltozása. A megrendelő, a kivitelező, a műszaki ellenőr a mai napon egyeztette a felvonulás idejét és a kivitelezés ütemét. A beruházás során felújítják a távhő, a távközlési és elektromos hálózatot, és aszfaltozzák az útburkolatot és parkoló helyeket. Hogy pontosan milyen ütemezés szerint zajlik majd a felújítás, azt a szerda esti Híradóban elmondjuk.

Tovább

Az Iskola utcában már a kopóréteget húzták fel ma a munkások

Az Iskola utcában már a kopóréteget húzták fel ma a munkások! A biritói útszakasz aszfaltozásával jó ütemben halad a kivitelező! A munkaterületet március végén vették át, a padkanyeséssel és a szegélyépítéssel kezdték meg a rekonstrukciót. Ma az utolsó aszfaltréteggel látták el az utat, így május harmadikán már gondtalanul közelíthetik meg a ballagók az I. István Szakképző Iskolát.

Tovább

Aszfaltoznak az Árnyas utcában!

Aszfaltoznak az Árnyas utcában! A mai napon a legfelső, kópóréteggel látták el a Real-Rent Kft. munkatársai a lakótelepi utcát. Ahogy arról korábban beszámolunk, a kivitelező március közepén kezdte meg a munkát. A kedvező időjárás miatt jó tempóban haladtak a rekonstrukcióval, a lakosok is elégedettek a jó munkaszervezéssel. Az Árnyas utca várható befejezési időpontja június 10-e.

Tovább