Fórum a Lánc utcáról

A Lánc utca tervezett felújításával kapcsolatban hívott össze lakossági fórumot Horváth Zoltán, a 3-as körzet önkormányzati képviselője (PDF) február 4-én. A városháza nagytermében tartott rendezvény célja az volt, hogy a tervekbe beépíthessék a lakosság észrevételeit. A tervek alapján a Lánc utca egyirányú lesz és a Híd utcára is csak egyfelől lehet majd behajtani. Az út aszfaltburkolatot kap, a járdákat térkővel fedik és zöldfelületet is kialakítanak. Az elképzelések között szerepel egy parkolóhely létrehozása is.

Tovább

Főszerepben az 503 millió forintos beruházás

Lakossági fórumot tartott Kudorné Szanyi Katalin, az ötös számú választókörzet önkormányzati képviselője (PDF). A téma a Pollack és Szedres utcai tömbbelső felújítása volt. Az érdeklődők megismerhették a több száz millió forintos projekt minden részletét, és kérdezhettek is a tervezőtől, a város főkertészétől és a műszaki osztály vezetőjétől…

Tovább

Közösségi házban kapcsolódhatnak ki a cseresznyésiek

A raktárhelyiségből kialakított, 44 négyzetméteres közösségi tér műszaki átadását december 4-én tartották a Cseresznyéskerti Erdei Iskola udvarán. Az épületben vizesblokkot alakítottak ki és a teakonyhát is előkészítették. A beruházás mintegy 9,5 millió Ft-ba került, a kivitelező a DC Dunakom Zrt. volt.

Tovább

Készül a járda és a park a Kishegyi úton

Folyik a parkrendezés, járdaépítés a Kishegyi úti, 4- 10-es számú ingatlanok mögötti úton. A munkaterület átadás májusban történt meg, jelenleg a járda kialakítása, alapozása történik; ezt bejáráson tekintették meg a műszaki osztály szakemberei, a kivitelezők és Mezősi Árpád, a választókerület képviselője július 17-én.

Tovább

Megújul a Bezerédj Általános Iskola udvara

A projektet pénteken délelőtt Paks polgármestere jelentette be. Heringes Anita elmondta, 670 millió Ft-ból megújul többek között a kézilabdapálya, a futó- és a távolugrópálya. Ezeken kívül a kosárlabda- és röplabdapálya burkolatcseréjére kerül sor. Emellett az iskola udvarán található kisépület is átalakul: felzárkóztató és fejlesztő foglalkozásokra alkalmas termeket alakítanak ki benne.

Tovább

Két korosztálynak is kedvezne a jövőben a jelölt

Játszótér fejlesztést valósított meg Pálmai Klára. Az 1-es körzet önkormányzati képviselője sajtótájékoztatón ismertette a beruházást. Az Erkel Ferenc utcában új hinták várják a gyerekeket, de azok is megtalálják számításaikat, akik sportolni szeretnének, a fejlesztés részeként ugyanis új kosárpalánkokat kapott a pálya. A nyári melegben nagy segítség, hogy ivókutat is beépítettek a szakemberek.

Tovább

Elkészült a Tolnai úti járdaszakasz

Befejeződött a közműfejlesztési projekt a Tolnai úton. A közműátépítésen kívül a beruházás része volt a járdaépítés és parkoló kialakítás is a Domb utca és a Liget utca közötti szakaszon. A projektet Paks önkormányzata finanszírozta, mondta a műszaki átadáson Szabó Péter polgármester és Leber Ferenc alpolgármester.

Tovább