Év Rendőre
Lasancz Krisztián vehette át az idei évben az év rendőre díjat. A Dunaföldvári Rendőrőrs állományának tagja egy titkos szavazáson nyerte el az elismerést. A kitüntetést pénteken ünnepélyes keretek között Bölcskén adták át.
TovábbLasancz Krisztián vehette át az idei évben az év rendőre díjat. A Dunaföldvári Rendőrőrs állományának tagja egy titkos szavazáson nyerte el az elismerést. A kitüntetést pénteken ünnepélyes keretek között Bölcskén adták át.
TovábbFalunapot tartottak Bölcskén. A discóval, koncertekkel, gyerek programokkal tarkított két napos rendezvényre közel ezren voltak kíváncsiak. A hagyományos főzőversenyt is megtartották, amin értékelték a legjobb sülteket, pörkölteket és a házi lekvárokat is. A szervezők azt mondták, a falunap programját igyekeztek úgy összeállítani, hogy minden korosztály megtalálja a számára érdekes műsort. A falunapon Bölcske testvértelepülése, a székelyföldi Csíkszépvíz delegációja is részt vett, sőt a főzőversenyre is beneveztek.
TovábbMintegy 115 millió forintból készült el a 24 gyermek befogadására alkalmas bölcsőde Bölcskén. A Mesevár óvodához csatlakozó intézményt az egykori apácazárda épületében alakították ki, nyolc kisgyermekkel kezdődött a nevelési év. Az ünnepélyes átadást augusztus 30-án tartották.
TovábbBölcskén Pincefalu fesztivál várta a bulizni kikapcsolódni vágyókat. A koncerteken kívül a borok és a gasztronómia kedvelőit is várták a szervezők.
TovábbElső alkalommal tartottak Közösségi Napot Cseresznyésben. A programon megnyílt az új mezítlábas ösvény is, ami sok érdeklődőt vonzott. A hétvégén több településen is tartottak falunapokat és fesztiválokat. Stábunk Györkönybe és Bölcskére is ellátogatott. Erről szól mai műsorunk
Tovább50 millió forintot nyert Bölcske Község Önkormányzata a Magyar Falu Programban a Polgármesteri Hivatal épületének bővítésére. Vizesblokkot, szerverszobát és egy új irodát is kialakítanak a fejlesztés során.
TovábbHárom évtized után újjászületett Magyarország egyik rejtett gyöngyszeme, a bölcskei Jézus Szíve Kápolna. A felújítási munkálatok 2020. tavaszán kezdődtek meg, az ünnepélyes kápolnaáldást május 29-én tartották. Paletta című magazinunkban erről láthatnak összefoglalót.
TovábbHárom évtized után újjászületett Magyarország egyik rejtett gyöngyszeme, a bölcskei Jézus Szíve-kápolna. A felújítási munkálatok 2020 tavaszán kezdődtek meg, az ünnepélyes kápolnaáldást május 29-én tartották. Az eseményen részt vett Süli János tárca nélküli miniszter, dr. Virág Zsolt miniszteri biztos, a kápolnát Szabó Oszkár plébános áldotta meg.
TovábbElérte a közel 70%-os készültségi állapotot a bölcsődei építkezés Bölcskén. Várhatóan nyárra elkészül a két csoportszobás intézmény, ezt követi az eszközbeszerzés, a tervek szerint szeptembertől pedig már fogadhatja a gyermekeket az intézmény. Az önkormányzat a Magyar Falu Programban és európai uniós pályázatokon is részt kíván venni.
TovábbA program célja az, hogy játékos körülmények között hívják fel a figyelmet a település értékeire. A megmérettetésre baráti társaságok és családok jelentkezését várják, a játék május 1-jén 13 veszi kezdetét.
Tovább