Főleg ingatlanfejlesztésekről döntött a Gazdasági Bizottság

A beruházási céltartalék terhére több fejlesztés megvalósításáról döntött a Gazdasági Bizottság legutóbbi ülésén. A Kulturális Központ és a Sóstói gyermektábor rekonstrukciójának tervezése, valamint a Dunakömlődi ügyfélszolgálati iroda és a TelePaks épületének konkrét felújítása is napirendre került. Emellett a település háromnegyed éves költségvetésről és a bérlakásgazdálkodásról tárgyalt a grémium.

Tovább

A kiégett nukleáris üzemanyagokról szólt az Energetikai Kerekasztal előadása

A kiégett nukleáris üzemanyag kezelésének hazai stratégiája, valamint a fűtőelemciklus zárása területén végzendő kutatási-fejlesztési feladatok adták a témáját a Paksi Energetikai Kerekasztal soron következő rendezvényének a Csengey kulturális központban. A meghívott előadó Dr. Horváth Ákos, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának főigazgatója volt.

Tovább

Októberi mesék a bőröndből – A Vak Bottyán Gimnázium október 23-i ünnepi előadása – 2017.10.23.

Az október 23-i városi ünnepségsorozat zárásaként a Vak Bottyán Gimnázium diákjainak Októberi mesék a bőröndből című előadását tekinthette meg a közönség a Csengey Dénes Kulturális Központban.

Tovább