Átfogó nyomozás indult

Több eljárást is indított a rendőrség a Dunaföldvárnál történt quadbaleset miatt. Mint ismert, a hétvégén egy négykerekű motort vezető 12 éves lány egy földútról a 6-os útra hajtva összeütközött egy busszal. A gyermek nem viselt bukósisakot, csak a szerencsének köszönhető, hogy a karambolban könnyebben sérült. A quad az árokba zuhant, fejjel lefelé állt meg. A rendőrség közlése szerint büntetőeljárás indult járművezetés tiltott átengedésének gyanúja miatt, továbbá az egyenruhások több szabálysértést is megállapítottak, ami miatt feljelentést tettek. Ezen kívül a rendőrök külön vizsgálják azt is, hogy a quadot vezető kislány és hozzátartozói a kijárási korlátozás szabályait megszegték-e.

Tovább

31 éve város Dunaföldvár

31 éve város Dunaföldvár. Az évforduló alkalmából szombaton díjazta a város vezetése azokat, akik maradandót alkottak az elmúlt esztendőben. Tóth Norbert cukrász is öregbítette a város hírnevét, ugyanis 2019-ben ő készítette az „ország tortáját”. A mesteri tevékenység elismeréseként Dunaföldvár önkormányzata városi díszpolgári címet adott Tóth Norbertnek. Rajta kívül a várossá nyilvánítás alkalmából további díjak is gazdára találtak a hétvégén.

Tovább

Térdig trágyában éltek az állatok

Térdig trágyában éltek az állatok. Tagadta bűnösségét ma kezdődő „előkészítő” tárgyalásán az a dunaföldvári férfi, aki a vád szerint nem gondozta állatait még 2018-ban. A tehenek istállóját nem takarította, így az állatok a helyükön térdig álltak a trágyában. A vádiratból kiderült az is, hogy egy régi kádból itatta a jószágokat, de a víz szennyezett volt ürülékkel. Az Országos Állatvédőrség Alapítvány egy látogatás alkalmával figyelt fel az „áldatlan” körülményekre. A tehenek között halott állati tetemet is találtak, ezután tettek feljelentést. Az ügyészség állatkínzás miatt emelt vádat, így került az ügy a Paksi Járásbíróságra. Figyelem, megrázó felvételek következnek.

Tovább