Közélet Közelről – 2019.02.11. – Dr. Kuti István
A Közélet Közelről című magazinunkban bűnügyi helyzettel, idősekre leselkedő veszélyekkel is foglalkozunk. A stúdióban dr. Kuti István, rendőrkapitány lesz Lovász Krisztián vendége.
TovábbA Közélet Közelről című magazinunkban bűnügyi helyzettel, idősekre leselkedő veszélyekkel is foglalkozunk. A stúdióban dr. Kuti István, rendőrkapitány lesz Lovász Krisztián vendége.
Tovább– A 2018-as évben felelősséggel megtervezett fejlődésünk, a közös jövőnk 2019-ben már látható arcot is ölt számos jelentős beruházásban – mondta Szabó Péter évértékelő beszédében, a Csengey Dénes Kulturális Központban tartott újévköszöntő esten. Paks polgármestere összegezte a fiatalok helyzetének javítása érdekében meghozott döntéseket, beszélt az elmúlt esztendőben elvégzett tervezési munkáról, megvalósított beruházásokról, ahogy az idei fejlesztésekről is…
TovábbA 2016-os rekordteljesítmény után tavaly újabb termelési és termelés-kihasználási csúcsot ért el a Paksi Atomerőmű. A hármas rekord mellett az idei év célkitűzéseiről is tájékoztatta a sajtó képviselőit Dr. Zsuga János, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója és Hamvas István az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója.
TovábbSzabó Péter polgármester évértékelő beszédet tartott a Csengey kulturális központban. Az évértékelő beszédet követően a Pannon Filharmonikusok adott újévi hangversenyt.
Tovább3 új kiadványt, illetve nyári rajzpályázatuk nyomán 2017-es naptárat jelentetett meg a Pákolitz István Városi Könyvtár. Emellett író-olvasó találkozókat, nyári táborokat és vetélkedőket is szerveztek az elmúlt esztendőben. Mindez azonban csak töredéke azoknak a programoknak, melyekre ellátogathattak év közben az érdeklődők.
TovábbDallos Szilvia szerkesztő hétfőn Süli János polgármesterrel beszélgetett a TelePaks közéleti magazinjában az óesztendő munkájának értékelése mellett a 2015-ös év
Tovább– Számos változást hoz az új év: állami kézbe kerülnek intézmények, megkezdi működését a paksi járás. Mit érez majd ebből
Tovább