Több mint 20 témát vett napirendre a képviselő testület március 12-én

A csütörtöki ülésen többek között költségvetés módosításban, rendeletalkotásban és pályázat kiírásában született döntés. A városvezetés arról is határozott, hogy idén is támogatják azokat a lakossági beruházásokat, amelyekkel csökkenteni lehet a rezsiköltségeket. Ezen kívül elfogadták a képviselők az idei közbeszerzési tervet, határoztak alapítványi támogatásokról és közösségi házak bérleti díjairól.

Tovább

Rendkívüli ülést tartott Paks képviselő-testülete

Egyetlen témát vett napirendre a városvezetés március 9-én. A Sóstói Gyermektábor konyhaépület felújításának tárgyában hoztak eljárást lezáró döntést a képviselők, zárt ajtók mögött. Az ülést követően Barnabás István alpolgármester (PDF) azt mondta, kihirdették a nyertes kivitelező céget, amely elvégzi a halasztást nem tűrő felújítást. A beruházás több százmillió forintos nagyságrendű.

Tovább

Két téma szerepelt napirenden a képviselő-testület február 25-i rendkívüli ülésén

Elsőként az Ifjú Harmonikásokért Alapítvány támogatásáról tárgyaltak. A döntés értelmében 5 millió forinttal járul hozzá a városvezetés új hangszer beszerzéséhez. A második pontban a Paks-külső településrészein élők szállításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás megindításáról határoztak a képviselők zárt ülésen.

Tovább

Közélet közelről – 2026.02.18. – Paks város idei évi költségvetése

30,5 milliárd forintos főösszegű a város idei évi költségvetése. 4 prioritást jelöltek meg benne a rendeletalkotás során. Egészségügyre, EU-s forrásokból fejlesztésekre, sporttámogatásokra, valamint több lábon állásra fordít komoly összegeket idén a város. A büdzsét múlt héten egyhangú 12 igennel fogadta el a képviselő-testület. Hogy a prioritásokon kívül milyen fontos számok kerültek még bele, arról is beszélgetünk Barnabás István alpolgármester úrral.

Tovább

Idén először ülésezett Paks képviselő-testülete

Többek között rendeletmódosítás, polgármesteri szabadságolás és igazgatási szünet megállapítása szerepelt napirenden január 22-én. A testület tagjai a napirend elfogadása előtt egyhangúan jelentették ki, hogy kiállnak az atomerőmű négy blokkjának üzemidő hosszabbítása, valamint a Paks 2 atomerőmű megépítése mellett, miután Leber Ferenc önkormányzati képviselő (Fidesz–KDNP) felszólalásában nyilatkozat kiadását kezdeményezte.

Tovább

Paks Város Önkormányzata képviselő-testületének állásfoglalása a paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbításáról és a Paks II. beruházásról

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének állásfoglalása a paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbításáról és a Paks II. beruházásról, melyet változtatás nélkül teszünk közzé.

Tovább

Megtartotta idei utolsó ülését Paks képviselő-testülete

A városvezetés napirendjén ezúttal mintegy 30 téma szerepelt. Többek között a jövő évi átmeneti költségvetésről, lakbérek megállapításáról, szennyvízzel kapcsolatos tevékenységről döntöttek a képviselők. Emellett a testület 2026-os munkatervét, polgármesteri beszámolókat hagytak jóvá, majd zárt ülésen határoztak a „Paks Kultúrájáért” kitüntetés odaítéléséről.

Tovább

Negyedszer módosult az idei költségvetés

A változtatást egyhangú 12 igennel fogadta el a Paks képviselő-testülete november 20-án. A büdzsé változásán kívül több mint 15 témában mondta ki a végső döntést a városvezetés. Módosult például a helyi adókról szóló rendelet, a hivatal belső szervezeti tagozódása és megalkották a DC Dunakom Zrt. szervezeti és működési szabályzatát.

Tovább