Kertbarát Egyesület Közgyűlés

Évzáró közgyűlést tartott a Paksi Kertbarát Egyesület. A tavalyi évben is számos programon jelent meg a szervezet, fő- vagy társrendezőként, ilyen volt többek közt a Város Napja, az immár hagyományos Tök jó Nap, és a Városháza előtt decemberben az Adventi Udvar. Az egyesület 2018-ban ünnepelte alapításának 20. évfordulóját, az elmúlt két évtized történéseit színes kiadványban mutatták be a nagyközönségnek. A tagság szakmai kiránduláson is részt vett az Őrségben, a „kerti sétákon” pedig egymás udvaraiba nyerhettek bepillantást. A szervezet jelenleg 50 főből áll, programjaikat az Önkormányzat is támogatja. A hagyományos események mellett idén újdonságot is terveznek a Paksi Kertbarátok.

Tovább

Javában készülnek a kertbarátok a Tökjó napra

A Városháza előtti teret október 5-én lepik majd el a különböző tökkompozíciók, amelyek jelentős többségét minden évben a kertbarát hölgyek készítik, de örömmel fogadják óvodás és iskolás csoportok, felnőttek tökkompozícióit, amelyek közül a legötletesebbeket díjazzák. A 10 órakor kezdődő rendezvényen lesz vásár, növénycserebere és műsor is, este pedig vendégül látják a közönséget a kertbarátok…

Tovább

Paletta – 2018.05.24.

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a város napja május 19.-én a Táncsics parkban. A rendezvény felvonulással vette kezdetét a reggeli órákban, a több, mint 800 résztvevő között a paksi intézmények, sportegyesületek mellett találkozhattunk a civil szervezetek, alapítványok tagjaival is, akik a nap folyamán a parkban felállított sátraikban várták az arra járókat.

Tovább