Minibölcsődét avattak Madocsán

Hét kisgyermek befogadására alkalmas az a mini bölcsőde, amelyet február 10-én adtak át Madocsán. A beruházás megközelítőleg 102 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg. Az ünnepélyes szalagátvágáson Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter mondott köszöntőt.

Tovább

Fejlesztésekről szólt 2021 Madocsán

102 millió forintból épült mini bölcsőde Madocsán 2021-ben. Ez a beruházás TOP-os forrásból valósult meg, míg az intézményhez vezető út 20 millió forintnyi Belügyminisztériumi támogatásból újult meg. A településen nem ez volt az egyetlen útfejlesztés a tavalyi év során. A munkát idén is folytatják – mondta Baksa Ferenc Madocsa polgármestere.

Tovább

Díszpolgári elismerést kapott Szalai Andrásné

Szalai Andrásné vette át a Madocsa díszpolgára elismerést a település falunapján, az díjat Baksa Ferenc polgármester adta át a nyugalmazott óvodavezetőnek. Az egész napos programsorozaton fellépett többek közt a Csurgó zenekar, a Dunakömlődi Félnótáskör, a helyi Nyugdíjasklub és a Hagyományőrző Néptánc Egyesület, az esti fellépő Jankovics Péter humorista és Sipos F. Tamás volt, a rendezvény hajnalig tartó bállal zárult.

Tovább

Helyben intézhették kormányhivatali ügyeiket a madocsaiak

Madocsára várta az ügyfeleket május 19-én a Tolna Megyei Kormányhivatal mobilizált kormányablak ügyfélszolgálata. Az ifjúsági ház előtt parkoló buszban két kormányhivatali szakember 9-12 óráig fogadta azokat a madocsaiakat és környékbelieket, akik elsősorban személyes okmányaikkal kapcsolatos ügyintézést igényeltek. A kormányablakbusz elsősorban a kisebb települések lakói számára biztosítja az ügyintézést a hét hat napján.

Tovább