Bemutatták Schillinger Gyöngyvér első kötetét

Bemutatták Schillinger Gyöngyvér első kötetét. A „Rohadjon meg az összes” című könyvet a látogatók február 18-án a Pákolitz István Városi Könyvtárban ismerhették meg. A bemutatóra a Magyar Széppróza Napján, Jókai Mór születésnapján került sor. Egy negyvenhét éves ügyvéd, Szilágyi Balázs és huszonkilenc éves ügyvédjelöltje, Malik Olga a regény főszereplője. A központi téma a szenvedéstől való megszabadulás, a kitörési vágy és az önmeghatározás.

Tovább

Kultúra: Könyvklub Mariannával címmel indul új program a könyvtárban

Szerb Antal Pendragon legendája volt a Könyvklub Mariannával című rendezvény témája a Pákolitz István városi könyvtárban. A Horváthné Szűcs Marianna által vezetett könyvklubot havi rendszerességgel, hagyományteremtőnek szánja a könyvtár, ebben az évben magyar szerzők műveit dolgozzák majd fel a résztvevők.

Tovább

Paksi Világjárók: Idén is folytatódik a sorozat a könyvtárban

Idén is folytatódik a Paksi Világjárók sorozat a Pákolitz István Városi Könyvtárban. Óceánon túl – Kalandok Amerikában címmel az új évad első rendezvényén Cseh Attila tartott előadást január 13-án. Cseh Attila többször járt már Amerikában gyermekeinél, és tervez is még látogatást; kedvenc helyszíne a Star Wars filmekhez kötődő Disneyland.

Tovább

Világutazó a városi könyvtárban

Könyvbemutatóval egybekötött beszélgetéssel zárta idei előadássorozatait a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár december 19-én. Ez alkalommal Laszlóczki Valentina Itthon és otthon, avagy se nem olasz, se nem rizling című novelláskötetének bemutatójára került sor. A szerző legújabb könyvében személyes élményeit és tapasztalatait osztja meg Magyarországon élő orosz nőként.

Tovább

Élni és enni Umbriában

Író-olvasó találkozóra várta az érdeklődőket dr. Ságh Beáta orvos-pszichológus-író december 4-én a Pákolitz István Városi Könyvtárban. Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva Élni és enni Umbriában című kötetéről, az olaszországi életről, valamint a magyarországi társadalmi problémákról beszélgettek. Az esemény dedikációval zárult.

Tovább

Kincskereső játék a könyvtárban: értékes ajándékokkal gazdagodtak a résztvevők

Mintegy százötvenen regisztráltak a Pákolitz István Városi Könyvtár nyári kincskereső játékára. Az eredményhirdetést az Országos Könyvtári Napok paksi programsorozatának zárásaként, Pásztohy Panka író-olvasó találkozójával egybekötve tartották október 6-án. Összesen 99 gyermek nyomozott eredményesen. A támogatók jóvoltából értékes ajándékokat sorsoltak ki közöttük a Könyves Vasárnapon.

Tovább