Vállalkozókkal egyeztetett a városvezetés

Fórumra várta a helyi gazdasági élet szereplőit Paks Város Önkormányzata január 14-én a városházán. A rendezvény célja a tájékoztatáson túl az volt, hogy lehetőséget biztosítsanak a közvetlen párbeszédre az önkormányzat és a helyi vállalkozások képviselői között. A szerdai eseményen három témát céloztak meg a szervezők.

Tovább

Vállalkozói fórumot hirdet Paks Város Önkormányzata

Január 14-én 15 órától várják az érdeklődőket a Városháza nagytermébe. Heringes Anita Paks polgármestere (PDF) szerint a cél, hogy az önkormányzat a lehetőségeihez mérten segítséget nyújtson a vállalkozóknak. A szerdai találkozóra 3 témát tűzött ki a városvezetés, mondta Barnabás István alpolgármester (PDF).

Tovább

A testvértelepülést segítették a művészek

Megközelítőleg 1,5 millió forint gyűlt össze a Viski Templom javára rendezett jótékonysági koncert jegyeiből. December 19-én fellépett Tábori Emese, Kovács Aliz, a Tűzvirág Táncegyüttes, a Groove Poetry, a Paks Városi Vegyes Kar, valamint László Boldizsár és Miklósa Erika operaénekes. A paksi testvértelepülés temploma mennyezetének felújításához 7,3 millió Ft összegyűjtését tűzte ki célul Paks Város Önkormányzata.

Tovább

Hangulatos koncertek a Duna-parton

Élettel telik meg a paksi Duna-part idén nyáron. Paks Város Önkormányzata és a Csengey Dénes Kulturális Központ közös szervezésében elindult „A Duna-part téged is vár” című rendezvénysorozat, amely júliustól szeptember végéig változatos programokkal várja a kikapcsolódni vágyókat. A részletekről Molnár József, az 1-es számú választókerület önkormányzati képviselője számolt be.

Tovább

Perelt, majd nyert a város

Visszafizetési kötelezettséget állapított meg a Pécsi Törvényszék a város korábbi címzetes főjegyzőjének jutalmazása ügyében. A pert nem rég Paks Város Önkormányzata kezdeményezte annak érdekében, hogy a korábbi polgármester által megállapított 36 havi illetményt visszaszerezze a főjegyzőtől. Az ügyben a Pécsi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma azt a döntést hozta, hogy Dr. Blazsek Balázsnak a 36-ból 24 havi jutalmat, mintegy 42 millió forintot vissza kell fizetnie a város kasszájába. A tranzakcióra 15 napja van.

Tovább

Aláírták a szerződést

Telket értékesített Paks Város Önkormányzata annak érdekében, hogy a beruházó amerikai stílusú gyorséttermet létesíthessen a 6-os főút nagy kereszteződésében. Az adás-vételi szerződést Heringes Anita Paks polgármestere és Böröcz-Molnár Szabina a BARTA és BARTA 2000 Kft. ügyvezetője írta alá a Városházán április 9-én.

Tovább

Megemlékezés: Két rendezvénnyel tisztelgett Paks Város Önkormányzata

Két rendezvénnyel tisztelgett a nemzeti ünnepen Paks Város Önkormányzata. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulóján, március 15-én délelőtt a Csengey Dénes Kulturális Központban kezdődött az ünnepség. Nagy Balázs alpolgármester beszédét követően a Paksi Bezerédj Általános Iskola tanulói adtak műsort. Az ünnepség után az önkormányzat, intézmények, pártok, civil szervezetek képviselői egyénileg helyezték el a megemlékezés virágait Jámbor Pál szobránál.

Tovább

Közélet Közelről – 2024.11.11. – Paks Város Önkormányzata és a Pécsi Egyházmegye együttműködése

Szorosabbra fűzi együttműködését Paks Város Önkormányzata és a Pécsi Egyházmegye. Heringes Anita polgármester és Felföldi László megyéspüspök november 6-án délelőtt egyeztetett a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium épületében. A találkozó egyben jó alkalom volt arra is, hogy a város vezetője megtekintse az intézmény folyamatban lévő projektjét. Az iskola udvarán egy új épületegység készül, benne nyolc tanteremmel, kémialaborral és sportolásra, testnevelésre alkalmas csarnokkal.

Tovább

Az Idősek Világnapjára szervezett ünnepséget Paks Város Önkormányzata

Az Idősek Világnapja alkalmából szervezett ünnepséget Paks Város Önkormányzata. A Csengey Dénes Kulturális Központban tartott rendezvényen Nagy Balázs a 2. választókerület képviselője köszöntötte a teremben helyet foglaló paksi szép korúakat. A megnyitó beszédet követően Homonnay Zsolt zenés műsorát tekinthették meg az érdeklődők.

Tovább

Idén is megrendezte táborát a Gyermekemért Alapítvány

Tartós beteg, fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű gyermekek vehetnek részt Dévény- és Pfaffenrot-terápiákon, logopédiai órákon egészen július 26-ig. A fejlesztő foglalkozásokon kívül szabadidős programokat is kínálnak a résztvevőknek, idén is népszerű az állatsimogató az alapítvány székhelyén. Az egyhetes intenzív terápiás tábort Paks Város Önkormányzata is támogatta.

Tovább