Színes programok az ürgemezőn augusztus 20-án
A Szent István napi rendezvénysorozat délután az Ürgemezőn folytatódott, ahol gyermekprogramok, színpadi műsorok, ételek és italok várták a résztvevőket.
TovábbA Szent István napi rendezvénysorozat délután az Ürgemezőn folytatódott, ahol gyermekprogramok, színpadi műsorok, ételek és italok várták a résztvevőket.
TovábbNapokkal ezelőtt lakógyűlést tartottak a Malomhegyen élők, ahol a résztvevők egy lakossági indítvány összeállításáról döntöttek, melyben a Helyi Építési Szabályzat módosítás- tervezetének kapcsán felmerülő véleményeket, igényeket, kérdéseket fogalmazták meg. A dokumentumot ma délelőtt adta át Dávid Ildikó, az Öreghegy utca egyik lakója Szabó Péter polgármesternek és Girst Ádámnak, a körzet képviselőjének.
TovábbSzent István királyt ünnepeljük, aki nem csak államot alapított, országot épített, kitartásával, hitével, emberi nagyságával több, mint ezer éve kijelölte utunkat, jövőnket. Ezt mondta Szabó Péter Paks polgármestere az augusztus huszadikai városi ünnepségen. A Jézus szíve templomban tartott megemlékezésen sor került a kenyérszentelésre is.
TovábbÁllamalapítás – Szent István királyt ünnepelték Pakson Tükörsima aszfalt – átadták a felújított Nádor utcát Raktárban pihentek – több mint tíz éve nem látott gyűjteményből nyílt kiállítás a Képtárban
TovábbAszfaltozás – már augusztus végén megkezdődnek a munkálatok, Testület – rendkívüli ülést tartott a grémium, Erőmű – Pekárik Géza lett az új vezérigazgató a Paksi Atomerőműben, Kosárlabda – megkezdte a felkészülést az ASE kosárcsapata
TovábbMalomhegy – lakógyűlést szerveznek szerdán, Györköny – kiállítással nyitott a Nemzetiségi és Falunap, JogÁsz – jogi segítség a foglalkoztatással kapcsolatban, Labdarúgás – döntetlen az Újpest ellen az NB I.-ben.
TovábbLösz – megoldódhat a löszfalomlás problémája, Önkormányzat – lakossági fórum a partnerség jegyében, Lussonium – a héten befejeződik az ásatás, Katasztrófavédelem – a kémények karbantartásáról indítottak kampányt.
TovábbJutalom az életmentő rendőröknek, befejeződött az ESZI és a Kápolna utca közötti járdaszakasz átépítése, buszkifestő rajzpályázatot hirdetnek, megtartotta musical ősbemutatóját a Nuckids.
TovábbFelfedezés – török kori leletek az ásatáson, Madocsa – megújul a fogászati rendelő, Bölcske – felújítják az idősek klubját.
TovábbVálasztás – két jelöltet vettek nyilvántartásba, Tábor – véget ért a 25. olvasótábor, Főzőverseny – 25 ételt kóstolt a szűri
Tovább