Minden eddiginél több látogató járt tavaly a Paksi Képtárban

Több mint 15 ezren jártak 2017-ben a Paksi Képtárban, amely megnyitásának tizedik évfordulóját ünnepelték tavaly. A Paksi Képtár idén is aktívan folytatja a tevékenységét. 2018-ban várhatóan ismét megszervezik a Paksi Jazz Fesztivált, valamint viszik tovább a korábban elindított rendezvénysorozatokat és a múzeumpedagógiai foglalkozásokat.

Tovább

Városfejlesztési lakossági fórumot szervezett Paks város önkormányzata

Városfejlesztési lakossági fórumot szervezett Paks város önkormányzata. A rendezvényen bemutatták a Paks építészeti beruházásait összefoglaló kiadványt, a készülő Településarculati Kézikönyvet, valamint a régi SZTK épületével és a Pollach Mihály utcától északra fekvő területtel kapcsolatos jövőbeli terveket.

Tovább

Környezeti nevelés és múzeumpedagógia – Óvónők napja a Képtárban

Óvodapedagógusok napját tartott a paksi képtár „Környezeti nevelés és múzeum – jó gyakorlatok és lehetőségek” címmel. A program célja az, hogy a pedagógusok megismerjék, miként tudnak a múzeumok az óvodai neveléshez kapcsolódni, a szakemberek találkozzanak egymással, tapasztalatot cseréljenek, a későbbiekben pedig együtt dolgozzanak.

Tovább

Tanárok éjszakája – kortárs művészet a gyakorlatban

A „Tanárok éjszakája” rendezvény keretében kötetlen beszélgetésre, alkotásra hívták a Paksi Képtárba azokat az érdeklődőket, akik szívesen töprengenek képzőművészeti kiállítások alkotásain, és szeretnének ezek összefüggéseiről többet is megtudni. A „Szerkezet lelke – Konstrukció és líra” című program során tapasztalt vezető irányításával beszélgethettek a megjelentek Molnár Zsolt aktuális, Agrárforgatókönyv című tárlatáról, valamint közös alkotó tevékenykedésre is mód nyílott.

Tovább