A költők hangján szólaltak meg a résztvevők a versenyen

A magyar költészet napja alkalmából rendezett vers- és prózamondó versenyt a Paksi Vak Bottyán Gimnázium április 11-én. A megmérettetést Pákolitz István tiszteletére évről évre megrendezik az intézményben A hagyományos versünnepen idén négy iskola huszonhat diákja idézte meg a magyar irodalom nagyjait.

Tovább

Évforduló: Négy kiállítás nyílt meg a 80 éves gimnáziumban

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli ebben az évben a Paksi Vak Bottyán Gimnázium. Ebből az alkalomból nyílt meg az intézmény jubileumi kiállítása január 23-án. Az esemény keretében „Látni és láttatni” címmel érettségi vizsgamunkákat, a Kreatív 80 című logópályázat nyerteseinek, valamint a pedagógusok alkotásait és a közös munkával elkészített békegalambot tekinthették meg a jelenlevők.

Tovább

Közösségi szolgálat: A Vak Bottyán Gimnázium diákjai segítik az átkelést

A héten még rendőrségi segítséggel, a jövő héttől azonban már önállóan kísérik át a zebrán a gyalogosokat a Paksi Vak Bottyán Gimnázium diákjai. A tanulók a közösségi szolgálat keretein belül végzik feladatukat. A tervek szerint a jövőben az iskola előtt lévő zebránál minden reggel megállítják és összevárják a gyalogosokat, hogy együtt keljenek át az úton, csökkentve ezzel a járműforgalom feltorlódását.

Tovább

A felvételire készülnek a gimnazisták

Felvételi tájékoztatót tartottak a Vak Bottyán Gimnáziumban. A rendezvényre január 8-án a felsőoktatásban továbbtanulni készülő diákokat és szüleiket várták, akik a felvételi eljárás technikai folyamatát ismerhették meg. Az intézményben a felvételi arányszámok magasak, a jelentkezők több, mint 80 százalékát felveszik az általuk első helyen megjelölt egyetemre.

Tovább

Pályaorientációs nap volt a Vak Bottyánban

A TelePaks Médiacentrumhoz is ellátogattak és a virtuális stúdiót is kipróbálták a Vak Bottyán Gimnázium diákjai december 7-én. Szombaton a hagyományoknak megfelelően pályaorientációs napot tartottak, amelynek keretében a felsőbb évfolyamosok előadásokat hallgattak meg magyarországi egyetemek jelenlegi és egykori diákjaitól.

Tovább