Felvételi másképp – új kihívások a hatosztályos gimnáziumba jelentkezőknek

A Paksi Vak Bottyán Gimnázium hat évfolyamos képzésére a következő tanévtől csak központi írásbeli felvételi vizsga, valamint idegen nyelvi szóbeli elbeszélgetés után nyerhetnek felvételt a jelentkezők. Az iskola a sikeres felkészülés érdekében több támogatást nyújt a diákoknak. Tájékoztató és felvételi előkészítő alkalmakat szerveznek.

Tovább

A felvételire készülnek a gimnazisták

Felvételi tájékoztatót tartottak a Vak Bottyán Gimnáziumban. A rendezvényre január 8-án a felsőoktatásban továbbtanulni készülő diákokat és szüleiket várták, akik a felvételi eljárás technikai folyamatát ismerhették meg. Az intézményben a felvételi arányszámok magasak, a jelentkezők több, mint 80 százalékát felveszik az általuk első helyen megjelölt egyetemre.

Tovább

Pályaorientációs nap volt a Vak Bottyánban

A TelePaks Médiacentrumhoz is ellátogattak és a virtuális stúdiót is kipróbálták a Vak Bottyán Gimnázium diákjai december 7-én. Szombaton a hagyományoknak megfelelően pályaorientációs napot tartottak, amelynek keretében a felsőbb évfolyamosok előadásokat hallgattak meg magyarországi egyetemek jelenlegi és egykori diákjaitól.

Tovább

Online órák a Vak Bottyánban

Digitális tantermet alakított ki a Paksi Vak Bottyán Gimnázium az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával, valamint uniós pályázat segítségével. A teremben 32 laptop áll a diákok rendelkezésére ahhoz, hogy a 21. század kihívásainak megfelelően csoportosan, kreatívan, az informatika lehetőségeit kihasználva tanuljanak.

Tovább

A Z generáció életérzését tükrözte a gimnáziumban a Kutatók Napja

Humán, reál, nyelvi, és kémia témákban tartották meg a Kutatók Napját a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban október 12-én délután. A retro korszak jegyében zajlott a „Csináljuk a fesztivált” című program, az idegen nyelvi munkaközösség zenei kvízzel várta az érdeklődőket. Volt izgalmas matematikai szabadulószoba, tűzijáték, fizikai, kémiai kísérleteket végeztek a diákok.

Tovább

Tavaszi randevú a Vak Bottyán gimnáziumban

Gálaműsorral kezdődött a Paksi Vak Bottyán Gimnázium és az intézmény öregdiákjainak egyesülete által közösen szervezett Tavaszi randevú című program. Megnyílt a Gimi Galérián az intézmény egykori tanára, Vajnai János kiállítása, majd író-olvasó találkozót tartottak. A rendezvény programjai között szerepelt a Péger család képző- és iparművészeti bemutatója is.

Tovább