Felújítási munka indul három utcában

Megújul a Gábor Áron utca, a Kálvária utca és a Kápolna utca Bölcsőde előtti szakasza Pakson. Az erről szóló szerződést Szabó Péter Paks polgármestere és a kivitelező Balassa Zoltán, a SÉD-GÉP Kft. ügyvezetője írta alá pénteken. A beruházás mintegy 294 millió forintos kormányzati támogatásból valósul meg.

Tovább

Kész tervek állnak rendelkezésre

További utak felújítását is tervezi Paks Város Önkormányzata. Erről is beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Péter. Paks polgármestere újságírói kérdésre elmondta, konkrét tervek állnak rendelkezésre a Villany utca, a Hajnal utca, a Csónak és Halász utcák megújítására. A városvezető szerint újabb források lehívásával a 4 út rekonstrukciója akár még az idén elindulhat.

Tovább

Folytatódnak a felújítások

További 3 út kap új burkolatot az idei év elején Pakson. A mintegy 294 millió forintos útfelújítási csomagról szóló projektet keddi sajtótájékoztatóján jelentette be Szabó Péter. Paks polgármestere elmondta, felújítják a Gábor Áron utcát, a Kálvária utcát és a Kápolna utca Bölcsőde előtti szakaszát. Paks polgármestere szerint hamarosan indul a közbeszerzés, márciusban pedig a munkagépek is a helyszínekre érkezhetnek. Az útfelújításokat Magyarország Kormánya támogatja, a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően nem csak kényelmesebb lesz a közlekedés a 3 utcában, hanem biztonságosabb is.

Tovább

Megújult a Tölgyfa utca

A mintegy 50 méteres szakasz kivitelezésének műszaki átadása szerdán vette kezdetét. A beruházás során az út, valamint a mellette található összes parkoló új burkolatot kapott, megújultak a szegélyek és a kivitelező munkatársai megemelték az csatorna fedeleket. A projektre mintegy 16 millió forintot fordított Paks Város Önkormányzata – tájékoztatott a területbejáráson Szabó Péter polgármester.

Tovább

Megkezdődtek a munkálatok

Örömmel fogadják a lakók a felújítási projekteket. Hétfőn reggel elkezdődtek a munkálatok a Tolnai út – Kölesdi út és a Mentőállomás közötti – szakaszán. Az utcában lakók azt mondják, évek óta vártak erre a pillanatra. A projekt vezetője azt ígérte, igyekeznek úgy elvégezni a munkákat, hogy csak minimális fennakadást okozzanak a közlekedésben. Közben Paks másik részén, a Tölgyfa utcában is hamarosan kezdetét veszi a fejlesztés. Megújul a burkolat és a szegély is. A két út felújítására összesen mintegy 72 millió forintot fordít a városvezetés.

Tovább

Két út felújítása indul

Paks polgármestere csütörtökön délelőtt írta alá a kivitelezésről szóló szerződést. A felújítás egyik helyszíne a Tölgyfa utca lesz, míg a másik a Tolnai út – Kölesdi út és a Mentőállomás közötti – szakasza. Szabó Péter szerint mindkét projektet a Belügyminisztériumtól 2018-ban kapott Paks város fejlesztését szolgáló miniszteri döntés alapján elnyert támogatásból valósítja meg Paks Város Önkormányzata.

Tovább

Kezdetét veszi a tervezési munka

Hamarosan elindul a főutca felújításának előkészítése. A tervezésről szóló szerződést hétfőn délelőtt írta alá Paks polgármestere, valamint a tervező Paks-Óváros Konzorcium három képviselője. A tervek szerint az érintett szakasz teljesen átalakul a Kereszt utcától egészen a 6-os út becsatlakozásáig. Biztosított lesz a párhuzamos parkolás, a járdák térkőburkolatot kapnak és lesz külön kerékpár sáv is – tájékoztatott Szabó Péter. A város vezetője elmondta, a főutca felújításának tervezése mintegy nettó 114 millió forintból valósul meg.

Tovább

Tovább folytatódnak a fejlesztések Pakson

Négy utca teljes körű átépítésének tervezését tartalmazza a 2021. évi költségvetés, így a Mélyút, a Hajnal és a Villany utcák, valamint a Dózsa György út–Deák Ferenc utca rekonstrukcióját. A településen jelenleg egy nagyvolumenű fejlesztés történik, a Szentháromság tér átépítése március elején kezdődött és szeptember végéig tart.

Tovább

A tervek szerint halad a Búzavirág utca rekonstrukciója

Zajlanak a munkálatok a Búzavirág utcában. Az út teljes körű rekonstrukcióját július közepén kezdte el az Amalfi Hungária Kft., mostanra az első és a második szakasz szinte teljesen elkészült, a legutolsó szakaszon a földmunkáknál és a járdák építésénél tartanak. A rekonstrukció várhatóan a tervezett határidőig, december 6-ig befejeződik.

Tovább