Jó napot, mi újság? – Dr. Dallos Tibor

Negyven évvel ezelőtt, 1979. január 1-jén kapott városi rangot Paks. 1979. január 3-án a zászlódíszbe öltözött városba látogatott Lázár György, a Minisztertanács elnöke, aki a frissen átadott Munkásművelődési Központban megtartott ünnepi tanácsülésen adta át a városalapító díszoklevelet dr. Dallos Tibor tanácselnöknek. Ez a hír volt olvasható a város hivatalos közösségi oldalán negyven évvel a várossá válás után. Elővettem néhány helytörténeti kiadványt, és keresni kezdtem bennük ennek a rendhagyó ünnepségnek a leírását, kutatni kezdtem dr. Dallos Tibor után, miközben magamban megállapítottam, milyen keveset hallani felőle. A könyvespolcomon talált helytörténeti kiadványokban nem találtam említést róla, így elhatároztam, felkeresem az otthonában, a Munkácsy utcában.

Szombat délelőtt van, januári csend az ünnepi forgatag után. Ugyanilyen csendre találok a házban is, ahol felesége, Judit néni fogad, régi ismerősként üdvözöljük egymást, majd egy szoros kézfogást követően az egykori tanácselnök mellé telepszem a nagyszobában, és azonnal beszélgetni kezdünk. Értelmes nyugalommal, lelkesen kezdjük a múltidézést.

A tanácsháza a Deák Ferenc utcában volt. 1978 decemberében még Oláh Mihály a tanácselnök, aki aztán a nemzetközi gyermekévben átadott lakótelepi, harminckét tantermes általános iskola igazgatója lesz. Dallos Tibor ekkor a helyi rendőrkapitány, kiváló kapcsolatot ápol a tanácsi vezetőkkel, a közbiztonságért tett intézkedései eredményesek. Mérsékelt, kiegyensúlyozott értelmiségi, aki kis kitérők után Paksot mondja valódi otthonának, a Kishegyi úton él feleségével és két kisfiukkal. 1978-79 fordulóján kezdi meg tanácselnöki tevékenységét, úgy, hogy rövid ideig – technikai okok miatt – ellátja a rendőrségi vezetői feladatokat is. Vicsek Ferenc, akit 1978-ban Szabó Benjamin, a Paksi Atomerőmű Vállalat igazgatója bízott meg azzal, hogy szociográfiai tanulmányt készítsen az erőmű beruházáson, így fogalmaz könyvében: „Nem tudok érdemesebb jelöltet Dallos Tibornál.” Megkérdeztem néhány egykori köztisztséget viselő paksit, akik emlékeznek erre az időszakra, hasonlóan vélekedtek és vélekednek ma is az egykori tanácselnökről.

A beiktatott településvezető első (protokoll) feladata a várossá avatási ünnepség megszervezése és lebonyolítása, amit a korabeli kormányprotokollnak megfelelően teljesít. De elkötelezett, felelős városvezetőként a legfontosabb vezetői feladatának a tanácsi munkaszervezet és vezetőtestület munkájának összehangolását tekinti, települési stratégia kidolgozásába kezd annak érdekében, hogy a város teljesíteni tudja az atomerőmű-beruházás okán képződő igényeket. Ennek kiemelkedő eleme a városfejlesztési- és rendezési terv, mely ma is vállalható, szakmailag megállja a helyét. Ismerve beszélgetőtársam későbbi életútját, csodálattal figyelem, ahogy emelkedetten beszél a helyzete nehézségeiről, ahogy elismerően szól a nagyközségi tanács, az előd Oláh Mihály munkájáról, a munkatársairól, többek között Varga Imréről és Szántó Péterről.

A reális alapokra, nem illúziókra épülő szakmai és gazdasági tervek, melyek rövid, közép-és hosszú távon készültek megalapozni a város jövőjét, már a nyolcvanas évek legelején kijelölték az atomerőmű kihordási idején túli stratégiákat is, többek között úgynevezett ipartelep és ipari park kialakításának előkészítését, a hagyományos szakmák képzéséhez szükséges feltételek megteremtését. Természetesen ez a korszak nem nélkülözte az erőltetett politikai értelmezéseket, így voltak olyan, településfejlesztésre vonatkozó koncepciók, melyeket az úgynevezett nagypolitika az asztalfiókba kényszerített. Ennek ellenére az említett nyolcvanas évek elején, a duzzadó népességű városban a Dallos Tibor tanácselnök vezette tanácsi szervezet eredményes rajtot vett. Az erőműberuházás következtében vállalt feladatok széles látókört, műszaki, közgazdasági, alapos közigazgatási ismereteket igényeltek, mely tulajdonságok tetten érhetőek voltak a vezetőtestületben. Ez volt az az időszak, amikor az általuk megfogalmazott városfejlesztés történelmi távlatokban határozta meg a település jövőjét, amikor felelősen gondolkodtak a tekintetben, hogy a településfejlesztési stratégiának nem csupán az erőmű tervezett működési idejéről kell szólnia – bár ez a téma abban az időben tabunak számított. Amikor a tanácselnök ezeket a gondolatokat tényként fogalmazta meg egy nyilvános fórumon, a pártbizottság azonnal számon kérte rajta, e témában készült igazoló jelentését azonnal meg kellett küldenie a megyei szervezetnek. Köszönhetően a tanácselnök tudatos város felé fordulásának, az erőmű-építkezés nyújtotta gazdasági lehetőségeknek – mely egyféle nézőpontot, tudatosságot jelentett: a lehető legelőnyösebb feltételeket megteremteni az úgynevezett „atomkorszakot” követő időszakra is – számos intézmény épült, mely a mai napig funkcionál, meghatározza a település arculatát: közintézmények, nevelési, oktatási, művelődési intézmények, sportlétesítmények, hosszan sorolhatnám.

Sokáig beszélgetünk még a közben folyamatosan érkező családtagokkal együtt. Beszélgetőtársam végtelenül nyugodt, kedves. Az ismereteim szerint történt távozása a helyi közéletből keserűségre adhatna okot, de ő derűs. A családja, barátai büszkék rá. A kilencvenes évek elején, a várost egykor végleges otthonának tekintő közgazdász-jogász, Budapesten talált munkát, és több mint két évtizedig sikeres, tartalmas életet élt feleségével a fővárosban. Az értelmes, tisztességes emberek minden élethelyzetben megtalálják a kapaszkodókat: a folytatáshoz szükséges erőt önmagukban keresik, támogatást azoktól várnak, akik szeretik őket, akikben megbíznak. A szélsőséges élethelyzetek inkább megerősítik, mint gyengítik őket. Dallos Tibor, a város első vezetője ma már újra Pakson él.

Nehezen indulok haza. Már útközben tudom, hogy sokkal kevesebbet írhatok le, mint amennyit szeretnék, amennyit a beszélgetés során lejegyeztem. Negyven év – a fogalmak, kifejezések átalakultak, a tartalom ugyanaz maradt. Egy bizonyos: a tisztességes szemlélet időtlen.

/Tell Edit/