Visszaadta az alpolgármesteri megbízatást Kovács Sándor

Fotó: Paksi Hírnök archív
Fotó: Paksi Hírnök archív

Kovács Sándor Paks alpolgármestere az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:

„A képviselő-testület 2017. október 18-án választott városunk társadalmi megbízatású alpolgármesterévé, melyet hatalmas megtiszteltetésként, és közel húszéves közéleti pályafutásom megkoronázásaként éltem meg. Alpolgármesterként felelősségteljesen és a rám jellemző odaadással végeztem munkámat az első naptól fogva. Az eltelt tizenhat hónap alatt rengeteget dolgoztam a város előtt álló feladatok megvalósításáért, azért, hogy Paks fejlődjön és szépüljön. Az elvégzett munka eredményei pedig, hamarosan kézzel foghatók lesznek.

De mint tudjuk, minden érmének két oldala van. Alpolgármesteri feladataim mellett családunk és további közel kettőszáz család  megélhetését biztosító vállalkozásaim ügyei folyamatosan  háttérbe szorultak, emellett pedig március 8-án komoly vállműtétet hajtanak végre rajtam, mely után a gyógyulásom több hónapot vesz igénybe.

Így a városvezetői munka, napi terheit és felelősségét, valamint a közelgő választásokkal járó feladatokat is mérlegelve döntést kellett hoznom. Úgy döntöttem, hogy megköszönve Szabó Péter polgármester úr és a képviselő-testület bizalmát, 2019. február 28-i hatállyal visszaadom alpolgármesteri megbízatásomat. Köszönöm a polgármesteri hivatal munkatársainak és mindenkinek, aki bizalmával, támogatásával segítette alpolgármesteri munkámat.
További sikeres munkát kívánok a polgármesteri hivatal minden dolgozójának, és a képviselő-testület tagjainak.”

Paks, 2019. február 25.

                                                                                                                                         Kovács Sándor

                                                                                                                                         alpolgármester