Éjszakai túra a lappantyú nyomában

Fotó: az egyesület Facebook oldala
Fotó: az egyesület Facebook oldala

Kevés különlegesebb, titokzatosabb madárcsoport létezik a világon a lappantyúkénál, ezért nagyon szerencsések vagyunk, hogy Magyarországon is megtalálható. Mivel szinte semmit nem tudunk lappantyúink telelőterületeiről, a gyűrűzők idén is kiemelt figyelmet fordítanak a faj tudományos célú befogására és jelölésére. A népnyelvben kecskefejőnek is hívott madarak éjszaka aktívak, ezért ritkán találkozhatunk velük. A legelképesztőbb képességük, hogy az éjszaka sötétjében repülve vadásznak rovarokra. Ebben az életmódban az arányaiban a fej méretéhez képest az egyik legnagyobb szem segíti, mely nappal könnyen az álcázásuk csődjét jelenthetné, ezért még a szemhéjuk is terepszínű. Mégis az éjszakai repülőrovar-vadász életmódjuk talán legkülönösebb testi velejárója az állatvilág egyik arányaiban legnagyobb méretű és legnagyobbra nyitható szája, a fejük szó szerint kettényílik, ami a több centiméteres száj körüli sörteszőrökkel együtt kávéscsészényi rovarcsapdaként működik. Ha szeretne többet megtudni erről a különleges madárról, akkor csatlakozzon az Ökocsiga Közhasznú Egyesület éjszakai túrájához 2019. július 13-án. Találkozó: Cseresznyéspusztán (az erdei iskola előtti bekötőúton), 20 órakor.