Atomerőművek termelték a tiszta energia harmadát 2019-ben

A világon előállított villamos energia 10 százalékát termelték meg az atomerőművek tavaly, ugyanakkor ez a tiszta energia harmada. 2019-ben három reaktor létesítése kezdődött el, és öt új egységet kapcsoltak hálózatra – adta hírül a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) év elején publikált jelentése szerint 2019 végén 450 atomreaktor működött világszerte, 398,9 GW beépített kapacitással, ami 2,5 GW-os növekedést jelent az előző év végéhez képest.

Globálisan atomerőművekben állították elő az elektromos áram 10 százalékát, ugyanakkor ez a klímabarát áramtermelés egyharmadát jelenti. Nemzetközi viszonylatban a nukleáris energia a vízenergia után a második legjelentősebb szén-dioxid-kibocsátás nélküli energiaforrás.

2019-ben 30 országban működött atomerőmű, 28 pedig tervezte, illetve aktívan dolgozott azon, hogy az energiamixébe beépítse az atomenergiát. Ezek között négy országban – Bangladesben, Törökországban, Fehéroroszországban és az Egyesült Arab Emírségekben – az első atomerőmű építése zajlik, a két utóbbiban a projekt a befejezéséhez közeledik.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai szerint 2019-ben 5 reaktort (összesen 2640 MW kapacitás) állítottak le végleg. Ugyancsak öt reaktort kapcsoltak hálózatra – köztük egy úszóerőművet –, összesen 5146 MW kapacitással, ami a leállított kapacitások közel duplája. Szintén 2019-ben három helyszínen elkezdődött az atomerőmű-építés – olvasható a Paks II. Zrt. honlapján.

Fotó: Paks II. Zrt. honlapja
Fotó: Paks II. Zrt. honlapja

 

(Az indexképen a paksi atomerőmű, fotó: Paksi Hírnök archív)