Kiírta pályázatait a humánpolitikai bizottság

Négy pályázatot írt ki Paks Város Önkormányzata képviselő-testületének humánpolitikai bizottsága.

Ebből három – bejegyzett alapítványoknak, közalapítványoknak, egyesületeknek, társadalmi szervezeteknek szól. Az egyikkel kulturális alkotások, események létrehozását, illetve a város kulturális értékeinek, hagyományainak megőrzését, fejlesztését szolgáló tevékenységeket kívánnak támogatni.

A másik pályázattal a grémium az egészségügyi, szociális területen végzett tevékenységet támogatja: többek között a folyamatos és sürgősségi betegellátás színvonalának és hozzáférhetőségének javítását, a szenvedélybetegségek megelőzését, valamint a lakosság szociális és gyermekjóléti alapellátási, szakellátási színvonalának javítását.

A harmadik a szabadidősport, ifjúsági és esélyegyenlőségi pályázati felhívás, például diák- és szabadidősport programok megszervezését, hátrányos helyzetűek és/vagy fogyatékosok aktív részvételével megvalósuló közösségi, szabadidős programok szervezését, gyermekek és fiatalok aktív részvételével zajló rendezvények szervezését, biztonságos (káros szenvedélyektől mentes, a korosztályi sajátosságok figyelembevételével) szórakozást elősegítő programok szervezését.

Mindhárom pályázat esetében 2020. március 27. 12 óra a beérkezés határideje. A részletes pályázati kiírás további fontos információkkal, valamint a pályázati adatlapok megtalálhatók és letölthetők a www.paks.hu honlapról, amit ide kattintva is elérhetnek.

A grémium a fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedését támogató pályázatát is kiírta. Az egyszeri, pénzintézet útján felhasználható, vissza nem térítendő helyi támogatás lakás, családi ház vagy építési telek vásárlására, vagy lakás, családi ház építésére szól. Azok pályázhatnak, akik még nem töltötték be 40. életévüket és munkahelyük jelenleg Pakson van. A bizottság a bírálat során előnyben részesítheti azokat a pályázókat, akik első saját tulajdonú ingatlant vásárolnak vagy építenek. A pályázatok beadásának határideje 2020. április 15. 12 óra. A részletes pályázati adatlap átvehető a paksi polgármesteri hivatalban (Paks, Dózsa György út 55–61. I. em. 126. sz. irodában) vagy letölthető a www.paks.hu honlapról, ez ide kattintva is elérhető.

A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com
A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com