Készpénzmentes jegyvásárlás a Volánbusz járatain

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében hozott új, rendkívüli intézkedésként 2020. március 23-tól készpénzmentessé vált a jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán. 2020. március 25-én (szerdán) üzemkezdettől pedig a tanszüneti menetrend lép érvénybe az országos, regionális és elővárosi autóbuszjáratokon is.

A Volánbusz Zrt. és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. megállapodása alapján az autóbusz-közlekedési társaság valamennyi helyközi járatán, valamint azon települések helyi járatain, ahol a Volánbusz a szolgáltató, elérhetővé válik a készpénzmentes jegyvásárlás.

Az együttműködésnek köszönhetően megvalósul az applikációban történő jegyvásárlás lehetősége a Volánbusz valamennyi járatán. A mobiljegyvásárlás bevezetésével egy időben a társaság minden helyi, országos, regionális és távolsági járatán felfüggeszti az első ajtónál történő felszállást, a járművezetőket szalagkordonnal határolják el az utastértől. A két állami társaság között létrejött megállapodás szerint azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket a Volánbusz járataira, nem terhelik pluszköltségek, vagyis az elektronikus jegyek ára megegyezik a hagyományos, papíralapú jegyekével. A teljes árú jegyek mellett elérhetők lesznek az 50 és 90 százalékos kedvezménnyel válthatók is.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volánbusz szakemberei nagy erőkkel dolgoznak a mobilapplikáció fejlesztésén annak érdekében, hogy legkésőbb a hónap végéig bérletvásárlási lehetőséggel is bővüljön az alkalmazás. Fontos tudni, hogy a mobilalkalmazásban nem választhatók ki az indulási és célállomások, a helyközi járatokra szóló jegyeket az indulási és érkezési állomás közötti kilométer-távolság kiválasztásával lehet megvásárolni. Az adott távolsághoz tartozó adatok – az indulás és az érkezés helyét beírva – a menetrendek.hu rendszerében találhatók meg, amely az applikációból közvetlenül is elérhető. A Volánbusz által üzemeltetett helyi járatokra az adott településnév kiválasztásával könnyen kikereshetők és megvásárolhatók a jegyek.

A közlekedési mobiljegyek használata a veszélyhelyzeti időszakban nagyban segíti a gépjárművezetők és a pénztárosok jegy- és bérletértékesítési tevékenységének csökkentését, kiváltását. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. mobilalkalmazásának segítségével a jegy bárhol, bármikor megvásárolható, akár közvetlenül a járat indulása előtt is. A mobiljegy használatához az utasnak iOS vagy Android operációs rendszerű mobiltelefonjára le kell töltenie a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., vagy valamely viszonteladója (jelenleg az OTP Simple) által működtetett közlekedési mobiljegy-alkalmazást, és abban regisztrálnia kell magát. A jegyvásárlás során az utasnak meg kell adnia az utazásához használni kívánt járat tervezett indulási időpontját. A kiválasztott terméket a felhasználó egyenlegéről vagy bankkártyája segítségével tudja kifizetni. Az alkalmazások elérhetőek a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján.

A helyi és helyközi viszonylatokban továbbra is válthatók papíralapú jegyek a szokásos elővételi módokon, de a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volánbusz azt kéri, hogy Magyarország Kormánya tanácsának megfelelően csak az vegye igénybe a közösségi közlekedést, akinek halaszthatatlanul szükséges. Az autóbusz-társaság kéri továbbá, hogy aki csak teheti, elektronikus úton váltsa meg jegyét. A mobiljegyek vásárlásához és felhasználásához az utas készülékének minden esetben mobil adatkapcsolattal kell rendelkeznie, ahogyan a megvásárolt jegy ellenőrzése alkalmával is.

Fotó: Paksi Hírnök archív felvétel
Fotó: Paksi Hírnök/archív illusztráció