Koronavírus: A védekezés új szakaszába lép

– A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda este (04.29.) a Facebook-oldalán. A kormányülés után arról tájékoztatott, hogy ebben közösen megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárni. Ez azt jelenti, hogy az idősek és a legfertőzöttebb területen élők feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. A fertőzések a fővárosban és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak, ezért Budapesten és környékén érvényben marad a kijárási korlátozás. Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek majd. Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak, az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása, maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják – fejtette ki Orbán Viktor, aki az időseket továbbra is arra kérte, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat. Kiemelte: a kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel, és kéthetente felülvizsgálják a hatályban lévő védelmi szabályokat. Orbán Viktor bejelentése végén azt is közölte, hogy péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk. (Forrás: MTI)

Paks légi felvétel. A kép illusztráció. Fotó: Babai István/Paksi Hírnök archív
Paks légi felvétel. A kép illusztráció. Fotó: Babai István/Paksi Hírnök archív