Meghallgatások a Pro Artis művészeti iskolában

A héten meghallgatások folynak a paksi Pro Artis művészeti iskolában. Ezzel zárják a félévet, ugyanakkor a tantestület értékeli az elmúlt hónapokat, illetve előkészíti a második félévre vonatkozó terveket. Délutánonként hallgatják meg a zenész növendékeket, akiknek egy-egy darabot kell előadniuk. Emellett a képzősök is bemutatkoznak, a táncosok pedig balett gálát, valamint bemutató órákat is adnak.

A félév zárásának a meghallgatás mellett a visszatekintés, értékelés is része az intézményben. A második félév az előzőhöz hasonlóan tartalmasnak ígérkezik a művészetiben. Lesznek fellépések, koncertek, versenyek, terveznek nyári tábort, és ami már egészen biztos, hogy új kezdeményezésként tavasszal fesztivál hetet tartanak, ahol az összes művészeti águk megjelenik. A zenei programok részeként, a Liszt Ferenc év jegyében, vendégük lesz Bánki József zongoraművész, aki mesterkurzust tart és hangversenyt is ad. Részletek este a TelePaks műsorában.