Lelátóval bővült a Fehérvári úti komplexum

Kétszáz ülőhelyes lelátóval bővült a Paksi Sportegyesület komplexuma a Fehérvári úton, a műfüves pálya mellé telepített emelvény 9 millió forintba került. A PSE műfüves pályáit még 2009 őszén adták át, az 114 millió forintos beruházás volt. Az akkori tervekbe még igen, a költségvetésbe azonban már nem fért bele a 200 férőhelyes lelátó megépítése.

Számos felkészülési, Ligakupa, Nb III-as és utánpótlás meccset játszottak már a nagypályán, melyet eddig a szurkolóknak és hozzátartozóknak sárban, hóban kellett végigállniuk. Az új emelvény december végén készült el, a Paksi FC-Bonyhád felkészülési mérkőzésén már debütált is január 19-én. A komplexum a tervek szerint 2011-ben tovább szépül: a nyáron a füves centerpálya újulhat meg és egy teljesen új, 7000 férőhelyes stadion épülhet a Fehérvári úton.