Megerősítették az együttműködési megállapodást

A jövőben is együttműködik a lakosság tájékoztatása, az atomerőmű társadalmi elfogadottsága érdekében a Paksi Atomerőmű Zrt. és a környezetében lévő települések részvételével létrejött társulás, a TEIT. Az együttműködés megerősítéséről szóló megállapodást, ami egyben a 2008-ban tíz évre kötött szerződés idei aktualizált dokumentuma, ma írták alá az Erzsébet Nagy Szállodában. Ezt követően sajtótájékoztatón mondta el Hamvas István vezérigazgató: fontos számukra a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás, mert a tőlük független mérésekkel hitelesítik az atomerőmű biztonságos és környezetbarát mivoltát, a lakosság közvetlen tájékoztatásával erősítik a társadalmi elfogadottságot, ami elengedhetetlen feltétele a stratégiai célok – azaz az üzemidő-hosszabbítás és a bővítés – megvalósításának.

Fotó: Kövi Gergő

A TEIT, amelynek nevébe az ellenőrzés és a információ mellé a területfejlesztés is bekerült, a jövőben hasonló lelkesedéssel végzi munkáját, mondta Török Ferenc Kalocsa polgármestere, a társulás új elnöke. Kifejtette: miután Kalocsa a székhelye a TEIT-nek, és Paks után a legnagyobb település, ragaszkodtak az elnöki poszthoz. A többszöri találkozás során sikerült az elképzeléseket összecsiszolni, baráti hangvételt és egy olyan szervezeti felépítést kialakítani, amelyet a tagság elfogadott. Eszerint az elnök munkáját nem két elnökhelyettes, hanem Gáncs István személyében egy társelnök segíti. Szerződéskötésre, kötelezettségvállalásra csak kettejük együttes aláírásával kerülhet sor. Minden döntéshez kétharmados döntésre van szükség, kivéve a társulás bővítését, amihez száz százalékra.

A jövőben – mondták a társulás vezetői – erősíteni kívánják a kommunikációt. Feladatunk, hogy segítsük megőrizni a lakosság biztonságérzetét és tudatosítsuk, hogy az atomenergia tiszta energia, húzta alá Török Ferenc.