Befogadták a pályázatot

Elkészültek a Paks és Térsége Hulladékgazdálkodási Rendszer kiviteli tervei. A beruházás megvalósítására európai uniós forrásra pályázott a társulás, a pályázat második fordulós anyagát befogadta a szakminisztérium.

A második fordulós pályázati anyagot decemberben nyújtotta be a Paks és a környékbeli hat település alkotta társulás, mely többek között új szeméttelep, hulladékudvar, szelektív válogatócsarnok és komposztálótelep megvalósítására alakult. A pályázatot a napokban befogadta a környezetvédelmi minisztérium. A beruházás előkészítése folyamatos, január végére az engedélyezési tervek alapján elkészültek a kiviteli tervek.

– A hulladéklerakót az év végéig meg kell építenünk, mivel a jelenlegi szeméttelep betelik. Ezért még a pályázati döntés előtt elindítjuk a kivitelező kiválasztására a közbeszerzési eljárást – tudtuk meg Hoffmann Zoltánné projektkoordinátortól. A komplett beruházás költsége másfél milliárd forint, a pályázat hetvenszázalékos támogatásról szól. A 30 százalékos önerőt a települések lakosságszám-arányosan vállalnák. A pályázat második fordulós anyaga bírálat alatt van. Döntés legkorábban március végén várható.