ASE: elúszott a bronzérem

Paksi sikere után a Körmend szerdán otthon is legyőzte az Atomerőmű csapatát a férfi kosárlabda NB I harmadik helyéért zajló párharcban, így 2-0-ás összesítéssel megszerezte a bronzérmet. A vasi együttes szombaton 87:81-re nyert az ASE sportcsarnokban, a második meccs hőse Ferencz Csaba volt, aki 23 ponttal – közte öt triplával – örvendeztette meg a szurkolókat. A Körmend dinamikus játékával a szerdai mérkőzésen 97:69-re verte a piros-kék gárdát. Sabáli Balázs egylete jobb játékot talán nem is kívánhatott volna, Bell, Dies, Ruják, Ferencz csak úgy szórta a kosarakat. A vereség ellenére Horváth Imre is elégedett játékosaival, akik bár a rájátszásban már nem tudták azt a teljesítményt nyújtani, amit az alapszakaszban, a vezetőedző úgy véli, a szezon nehézségeihez képest nem rossz a negyedik hely sem.