Tovább erősítené gárdáját a PFC?

A pepsifoci.hu információi szerint szeretné megerősíteni hátsó alakzatát a nyár folyamán a vélhetően nemzetközi porondra is kilépő Paksi FC. Az online hírportál értesülései szerint a kaposvári Grúz Tamás és a siófoki Graszl Károly a két kiszemelt futballista, emellett a vezetés a támadó szekciót is erősítené a debreceni Balajtival. A hírportál közlése szerint a Tolna megyei csapat nagy erőkkel dolgozik azon, hogy megerősítse gárdáját a kupaszereplésre. Egyelőre az sincs kizárva, hogy Grúz és Graszl is a zöld-fehér védelem tengelyébe kerülhet, ugyanis a nyáron mindkét labdarúgó szabadon igazolhatóvá válhat.

A PFC dinamikus gárdáját már kevés választja el attól, hogy megszerezze a Monicomp Liga ezüstérmét. A Ligakupát is elhódító csapat minden bizonnyal egyik legeredményesebb szezonját fogja zárni az idén. A Paksi SE labdarúgócsapata és szurkolói hasonlóan a mostani eredményekhez 1976-ban is két kiemelkedő sikernek örülhettek. Az egyik az volt, hogy megnyerték a 1975-76-os Tolna megyei bajnokságot és felkerültek az NB III-ba, nem is akármilyen teljesítménnyel: 34 mérkőzésből a négy vereség és három döntetlen mellett 27 mérkőzést sikerrel zártak. Rúgtak 119 gólt, míg csak 21-et kaptak, tehát a gólkülönbség 98. Összesen 57 pontot szereztek, ami igen figyelemre méltó annak tükrében, hogy akkor még csak két pontot adtak egy győzelemért. A másik ok az örömre a Szabadföld Kupa megnyerése volt. A Paksi SE ellenfele a Sülysáp volt, a csapatot négy-kettőre győzték le.