Kovács Antal az ASE új elnöke

Fotó: Molnár Gyula

Dr. Kovács Antalt (képünkön jobbra) választották az Atomerőmű Sportegyesület új elnökévé a szervezet hétfői közgyűlésén. Az olimpiai- és világbajnok cselgáncsozó megtartotta ügyvezetői tisztségét is, megsokasodott feladataiban Bedecs Ferenc segíti majd. Az eddigi elnök, Süli János külföldi útja miatt levélben jelezte lemondását, de elnökségi tagsága megmaradt. A közgyűlés szavazata alapján Szabó Zsoltot pedig Bognár Péter, a Paksi Atomerőmű Zrt. humánpolitikai igazgatója váltja a vezetőségben.

A hétfői ülésen adták át azt a két elismerést is, amelyet a szervezet elnöksége 2007-ben alapított. Az ASE Örökös Tagja Juhász Sándor lett, aki közel két évtizeden át ügyvezetője volt az egyesületnek, az ASE Örökös Bajnoka címet pedig Gulyás Róbert vehette át, aki sok éven át erősítette az ASE kosárlabdacsapatát és bajnoki címmel búcsúzott az együttestől.