Cigány közösségi ház nyílik

Az egykori nevelési tanácsadó épületében, a KRESZ-park mellett pénteken megnyitja kapuit a cigány közösségi ház. Régi terve válik valóra a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak ezzel, amely igyekszik új alapokra helyezni működését. A közösségi házat a CKÖ elképzelései szerint számos program tölti majd meg élettel, többek között a mindennapokban is hasznosítható ismereteket nyújtó előadásokat, foglalkozásokat szerveznek a felnőttek részére, s itt működik majd a kisebbségi önkormányzat irodája is. Az épület ősztől otthont ad egy tanodának is, amely elsősorban alsó tagozatos gyerekek felzárkóztatásában nyújthat majd délutánonként segítséget. A tanoda működtetéséhez már több önkéntes segítő is jelentkezett, olyan pedagógusok, akik szívesen foglalkoznának szabadidejükben a gyerekekkel.