Hírek röviden

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló Paks és Térsége Hulladékgazdálkodási Rendszer előkészítő szakasza hamarosan lezárul, ez alkalomból június 15-én lakossági fórum lesz 16 órakor a polgármesteri hivatal nagytermében.

Június 12-én reggel Pakson az Ősz utca egyik családi házának udvaráról elloptak egy Simson segéd-motorkerékpárt, az okozott kár 60 ezer forint. Németkéren pedig egy panzióból az ablakon bemászva loptak el egy számítógép monitort, mellyel 21 ezer forint kár keletkezett, tájékoztatott Heisler Judit rendőr százados.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Gerjeni Duna-Rock Találkozót június 17-től. A programon első napján fellép az Elektric Soul, a WU2, az Ismerős Arcok, a Cry Free és az ABS. Június 18-án 11 órától street fighter bemutató, íjászat, hétpróba játék, ügyességi vetélkedő és motoros felvonulás várja az érdeklődőket. A szombati napon sem maradhat el a zene, fellép a Rudán Joe Acustic, a Rubicon, a Lord, a Kugli, az Invader és a Tankocska. A rendezvényen a Gerjen 800 éves múltjáról szóló kiállítás is megtekinthető lesz, valamint a helyi kézműves pavilonoknál ki lehet majd próbálni a fazekas szakma agyagformálási fogásait és a halászháló-kötés fortélyait.

Szombaton országos ritmikus gimnasztika döntő volt Pécsett, ahol a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata második, a Deáké harmadik, a Bezerédj Általános Iskola egylete pedig negyedik helyezést ért el.

A paksi Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézményben lezajlottak az év végi vizsgák. Az ünnepélyes tanévzárót és bizonyítványosztást június 16-án 17 órakor tartják a művelődési központ színháztermében. Az intézmény képzőművészeti tagozata június 15-én szerdán 17 órakor évzáró kiállítást is tart a Paksi Képtárban. A kiállítást megnyitja Simon Péter, a Pro Artis művészeti iskola igazgatója, köszöntőt mond Tell Edit alpolgármester. A tárlat június 28-ig lesz látogatható.