Hírek röviden

A volt válogatott irányító, az edzőként korábban Debrecenben, Szolnokon, legutóbb pedig a paksi ASE-nél dolgozó Horváth Imre lett a Kis Rába-menti Takarék Soproni KC férfi kosárlabdacsapatának új szakvezetője, közölte az MTI. A piros-kékek egykori trénere egy plusz egyéves szerződét kötött a soproni klubbal, s a vezetőség már vele együtt dolgozik a játékoskeret kialakításán – áll a klub honlapján.

Az egyik legnevesebb magyar építészeti folyóirat júniusi számának címlapjára került a paksi Erzsébet Nagy Szálloda. A Metszet elnevezésű szaklap tíz oldalon keresztül ismerteti a gyönyörűen felújított épület alaprajzait, külső- és belsőépítészeti megoldásait, a klasszicista és kortárs épületszárnyak kontrasztját. A szakmai írás impozáns képekkel mutatja be a szálló újszerű megjelenését, a korhű bútorzattal ellátott szobákat, és kiemelten foglalkozik a kívülről kőpiramisnak látszó gőzfürdő kupolás boltozatának megoldásával is.