Mit nézzünk ma?

Szeptember 21-én 19 órakor Natalie Portman főszereplésével az Oscar-díjas Fekete hattyú című amerikai filmdrámát vetítik a művelődési központ színháztermében. A történet szerint a visszahúzódó, anyja árnyékában élő balerina Nina, elnyeri a Hattyúk tava előadás címszerepét. A művészeti vezető Leroy tökéletesnek titulálja a lányt a szerepre, azonban kétségei vannak a lány képességeit illetően a fekete hattyú megformálásában. Mindkét szerep más egyéniséget igényel, azonban mindkét szerepet ugyanazon táncosnak kell előadnia. Míg a fehér hattyú az ártatlanságot és a kecsességet, a fekete az érzékiséget és csalfaságot hívatott megtestesíteni. Leroy úgy véli egy másik balett-táncos lány, a könnyed és laza Lily jobban képes megformálni a hattyú fekete énjét.

Szeptember 30-ig három tárlat is látogatható a művelődési központ kiállítójában és galériájában. Lukács Péter grafikái Füzet2D címmel, Gáti Mariann képzőművész Járatlan utakon című kiállítása, valamint egy válogatás a XVIII. Határon túli magyar középiskolások cseresznyési táborában részt vevő diákok munkáiból.